Egészség

Több krónikus betegségben is szenvedett a Szegeden elhunyt idős férfi

Több krónikus betegségben is szenvedett a Szegeden elhunyt idős férfi

2009. december 9., szerda
Több krónikus betegségben is szenvedett a Szegeden elhunyt idős férfi

Több krónikus betegségben is szenvedett az az idős, H1N1 vírussal fertőzött férfi, aki vasárnap hunyt el a Szegedi Tudományegyetem krónikus belgyógyászati osztályán - közölte Piros Györgyike részlegvezető főorvos szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.

A 80 éves férfit súlyos cukorbetegség, szellemi hanyatlás és táplálhatatlanság miatt kezelték a krónikus osztályon. Hirtelen magas láz jelentkezett nála, a vizsgálatok pedig kimutatták a H1N1 fertőzést - mondta a szakember az esetről tartott sajtótájékoztatón. A férfit elkülönítették, ám két nappal a tünetek - a láz mellett erős köhögés - jelentkezése után a beteg elhunyt. Állapota olyan rossz volt, hogy nem lehet biztosan kijelenteni, a halálát az influenza okozta, de az feltehetően közrejátszott benne - fogalmazott a főorvos.

Piros Györgyike

elmondta, hogy az idős férfit már több hete kezelték az osztályon, néhány napra azonban hazaengedték, ezért nehéz eldönteni, hol fertőződött meg a vírussal. A főorvos tájékoztatása szerint a krónikus osztályon nem kezelnek több újinfluenzás beteget, gyanús esetek azonban vannak. Azokat az újinfluenzás betegeket, akik lélegeztetésre szorulnak, az intenzív osztályokon látják el, akik nem, azokat a fertőzőosztályon kezelik. Szükség esetén más osztályokat is ki tudnak a klinikák üríteni az újinfluenzás páciensek elkülönített ellátására, összességében így 120 ágy állhat rendelkezésre erre a célra - tudatta a főorvos. Az SZTE tájékoztatása szerint kedd délután 14, H1N1-pozitív influenzás beteget ápoltak Szegeden, közülük egy férfi és két nő kapott intenzív ellátást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.