Közélet

Nógrádi Zoltán: Társadalmi és lélektani csodára várva

Nógrádi Zoltán: Társadalmi és lélektani csodára várva

2009. december 16., szerda
Nógrádi Zoltán: Társadalmi és lélektani csodára várva
Durva, negatív kampányra számít az MSZP részéről Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, aki 2010-ben első alkalommal indul a Fidesz-KDNP színeiben egyéni országgyűlési képviselőjelöltként. A honatya kiemelte: a „kampánycsata” időszakában félre kell tenni minden személyes problémát, mely a bajtársiasság útjába állhatna, hiszen a térség, az ország jövője a tét.– Az MSZP már korábban bejelentette, hogy Kozma Józsefet, a párt szegedi elnökét indítja a Csongrád megyei 2. választókerületben. Mit gondol, milyen esélyekkel indul ellene a Fidesz színeiben, melynek országos népszerűsége most valamennyi felmérés szerint jóval veri a szocialistákét?Kozma Józsefet a helyi politika fajsúlyos egyéniségének tartom, de úgy gondolom, az elmúlt 15 évben kifejtett szakmai munkám – 1994 óta vagyok Mórahalom polgármestere, 1999-ben és 2000-ben a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke voltam, s 2002 óta lehetek parlamenti képviselő – során rengeteg olyan kezdeményezés és megvalósított elképzelés kötődik a nevemhez, mely mellettem szól, s a javamra dönthet a voksolás során. Célom, hogy a gazdaság- és a város-, területfejlesztésben szerzett tapasztalatrendszeremet az eddigieknél jóval hatékonyabb együttműködésben érvényesítsem. Parlamenti képviselőként mindig ellenzékben voltam, most a kormányoldalról szeretném bizonyítani: igenis létezhet a közéletnek olyan stílusa, mely képes visszaszerezni az emberek bizalmát, mely képes összefogni az egy területen, egy területért dolgozókat még akkor is, ha esetleg ellentétes politikai nézeteket vallanak. Hiszem és vallom, hogy a térség, a megye városainak minél szorosabb együttműködésben kell dolgozniuk. Ha Szeged megtalálja a maga pozitív jövőképét, a környékbeli kisebb települések és településegyüttesek számára is újabb lehetőség nyílik. Ezt szeretném minél hatékonyabban segíteni, hiszen ellenzéki kezdeményezéseimre eddig a szegedi MSZP-s városvezetés részéről nem mutatkozott igény, fogadókészség. – A különböző közvélemény-kutatások azt mutatják, nem túlságosan magas a választói aktivitás, általános a politikától való elfordulás, amin persze az utóbbi évek belpolitikai történéseit látva aligha csodálkozhatunk. Mindennek a tükrében ön hogyan fogalmazná meg, mi a jövő tavaszi választás fő tétje a magyar lakosság, illetve a Csongrád megyeiek számára? – Az elhíresült őszödi beszéd óta mindannyian érezzük: komoly erkölcsi válságon megy keresztül az ország közélete. Ez valamennyi politikusra rányomja a bélyegét, arra is, aki semmiféle homályos ügyletbe nem keveredett bele. Bevallom, nagyon nehezen élem meg, hogy a szocialista kormányzás oly módon lazította meg a politikai erkölcsöt, hogy azt a választók mindenkire érvényesíthetőnek tartják. Tisztában kellene lenni vele, hogy az ország élete nem halad előre a vezetők és a vezetettek összhangja nélkül. Ahhoz, hogy bármiféle gazdasági csodának meglegyen az esélye, társadalmi és lélektani csodára van szükség! Ha bármely politikus úgy gondolja, hogy fél országot is lehet irányítani, az téved, de az a választó is tévúton jár, aki azt hiszi, hogy a vezetővel szembeni bizalom nélkül változást lehet elérni az egyén, a közösség sorsában. A két szereplői körnek bizalommal kell lennie egymás iránt, ez a tétje a választásnak! Ha nem teremthető meg ez a bizalom, tovább csúszunk lefelé gazdaságilag, erkölcsileg, közéletünket tekintve. – A SZEGEDma.hu-nak adott interjújában mind Kubatov Gábor országos, mind Kerényi János regionális pártigazgató világossá tette: az eddigieknél komolyabb együttgondolkodást, együttműködést vár el a Csongrád megyei Fideszen belül. Mit tehetnek most hozzá ezen a téren a jelöltek ahhoz, hogy valóban eredményes hónapok előtt álljanak a párt előtt, azaz teljesítsék az elvárást, s megnyerjék mind a hét egyéni körzetet? – Csatába indulunk, s ilyenkor, mikor közösen szerszámozzuk a szerelvényt, minden korábbi, személyes problémát fel kell oldani, ami a bajtársiasság útjában állhat! Abban bízom, hogy egy kölcsönös gesztusokkal, pozitív élményekkel teli választási kampány után másként nézünk majd egymásra, egyébként pedig amit megtehettünk ellenzékben, azt nem tehetjük meg kormányon. – Ismert, hogy Orbán Viktor elnök a párt vezetői társaságában az elmúlt hetekben valamennyi jelölttel elbeszélgetett. Milyen kéréseket, elvárásokat fogalmaztak meg önnel szemben? – Általános kérdésekről beszélgettünk a párt és szövetség jövőbeni politikáját illetően:a tisztaságról, a csökkentett bürokráciára és testületi létszámokra vonatkozó tervekről. Emellett a választókerületem jelenlegi helyzetének elemzése volt a leghangsúlyosabb. Tudni kell, hogy ez az ország egyik legnagyobb kerülete, 80 ezer polgár lakik itt, ebből 60 ezer választó. Fizikailag is nehéz bejárni a Szeged belvárosa és az Öttömös tanyavilága, illetve a szerb határ közötti területet, de kulturálisan és a gondolkodásmódban is óriásiak a különbségek. Össze kellett foglalnom, mit tartok fontosnak a körzetben, hogy sikeres kampányba, majd sikeres kormányzati ciklusba kezdhessünk. Ennek a kerületnek fajsúlyos képviselői voltak, elég, ha csak Király Zoltánt említem. A hatékony képviselet itt rengeteg terepmunkát és sok helyi ismeretet igényel. Ezt vizsgálták, mennyire van ez meg a térség és Szeged tekintetében. Szeged vonatkozásában annak köszönhetem tapasztalataimat, hogy számos fogadóórát tartottam, s közösségi programokat, fejlesztéseket indítottam Klebelsbergtelepen, Béketelepen és Alsóvároson is civil erőkkel összefogva. Fejlesztéspolitikai szempontból egyébként is mindig foglalkoznom kellett a megyeszékhellyel, hiszen Mórahalom jövője is ezer szálon kötődik Szegedhez. – Milyen stílusú kampányra számít, s mit gondol, mennyire szól majd ez Szegedről, illetve mennyire a környező területekről? – A realitások és a politikai elemzések azt mutatják, kemény és nagyon negatív kampányra számíthatunk, hiszen a pocsék kormányzati teljesítményt felmutató szocialistáknak nem marad más esélyük, mintsem a Fidesz egyéni jelöltjeit lerántsák a sárba, s megpróbálják hitelüket rontani, az irántuk mutatkozó bizalmat aláásni. Remélem, ezt picit kicselezve sikerül olyan kampánystílust érvényesítenünk, mely az általunk képviselt területek jövőképéről szól. Polgármesterként is egyfajta integratív szerepkört igyekszem betölteni, hiszen várost csak akkor lehet sikeresen fejleszteni, ha a benne rejlő erőforrásokat egy irányba mozgósítjuk. Ennek jegyében olyan programokkal, ötletekkel szeretnék előállni Szeged és a környező homokháti térség tekintetében, melyek elhalkítják a negatív MSZP-s kampányt. (kaviár)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.