Közélet

Megyei közgyűlés: megmentenék a tévét és a szobrot

Megyei közgyűlés: megmentenék a tévét és a szobrot

2009. december 3., csütörtök
Megyei közgyűlés: megmentenék a tévét és a szobrot

A Csongrád Megyei Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén a Fidesz és az MSZP is felháborítónak nevezte, hogy megszüntetnék a regionális tévéstúdiókat. Ám amíg Nógrádi Zoltán, a polgári frakció tagja a kormányt, addig Kozma József, az ellenzék frakcióvezetője az MTV vezetését nevezte meg bűnösnek. A közgyűlés arra kérte a szegedi városvezetést, a belváros-rehabilitációs munkálatok ne érintés a 3. honvéd huszárezred hősi emlékművét, illetve annak környékét.

A megyei közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén a napirend előtt felszólalók egyaránt a regionális tévéstúdiók ügyével foglalkoztak. Kozma József (MSZP) azt mondta, felháborító, hogy miközben az MTV-nél 1650-en dolgoznak, mégis azt a 160 embert akarják elbocsátani, akik a vidék tájékoztatásáért felelősek. A frakcióvezető ezt egyértelmű provokációnak nevezte. Szerinte a vízfejet kellene felszámolni: a közszolgálati tévénél legalább ötven embernek havi nettó egymillió forint fölött van a fizetése... Nógrádi Zoltán (Fidesz) másként értékelte a történteket. Úgy fogalmazott: a kormány és a szocialisták országgyűlési frakciója a céltámogatás elvonásával büntette meg az MTV-t amiatt, hogy az felbontotta a szerződést az MSZP szócsöve, Gyárfás Tamás műsorával. Arra kérte a többi önkormányzatot, kövessék Mórahalmot, amely 500 ezer forinttal járul hozzá a körzeti stúdió fönntartásához az átmeneti időszakban, míg fel nem áll az új kormány. Magyar Anna közgyűlési elnök bejelentette: maga is az érintett négy megyei elnök és a települési polgármesterek összefogását kezdeményezte a szegedi körzeti stúdió védelmében. A megyei közgyűlés napirendjén szerepelt még a szegedi Reök-palota előtti huszárszobor ügye is. Néhány hete a szavazáskor határozatképtelennek bizonyult a testület, most viszont a polgári frakció 21 igenje, illetve 2 nem és 4 tartózkodás mellett úgy döntött: a megye arra kéri a szegedi önkormányzatot, hogy a Kölcsey utca-Gogol utca vonalába eső közterület felújítási munkálatai ne érintsék a kegyeleti helynek számító szegedi 3. honvéd huszárezred emlékművét és a körülötte elterülő parktükröt. Az előterjesztést Zakar Péter alelnök jegyezte, aki a napirendi pont kapcsán Kozma Józseffel bonyolódott vitába. Az MSZP–SZDSZ-képviselőcsoport vezetője úgy érvelt, ez a téma nem tartozik a megyei közgyűlésre. Ráadásul – tette hozzá – szerencsétlennek tartja, hogy egy kegyeleti ügyről kéretlenül kezdenek el beszélni a politikusok. Arról is tájékoztatta képviselőtársait, hogy a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság nyugtázta a városvezetésnek a szoborral kapcsolatos terveit.
Zakar Péter azonban azonnal pontosított: a bizottság határozatban foglalt állást arról, hogy ellenzi az áthelyezést. Legfeljebb az elnök, Boross Péter egykori kormányfő tájékoztathatta arról Botka Lászlót, hogy a maga részéről rendben találja a dolgot. A kegyeleti emlékhely bolygatását – folytatta – a kirendelt szakmai lektorátus sem támogatta, civilek, építészek, szobrászok emelték fel a hangjukat Botka Lászlóék elképzeléseivel szemben. „Ez a makacs ellenkezés is mutatja, hogy a kérdést egyelőre nem sikerült valóban szakmai alapon és megnyugtatóan rendezni” – összegzett a történész, aki szerint ha valóban a szakmára hallgatnának a szegedi városvezetők, akkor békén hagynák az emlékművet. Az ülésen jelen volt a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület képviseletében v. Szilágyi Árpád és ifj. Szilágyi Árpád is. A civil szervezet elnöke a szavazás kedvező eredménye láttán büszkén lobogtatta meg a magával hozott zászlót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.