Kubatov Gábor: Mind a hét Csongrád megyei választókerületben győzni fog a Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója a SZEGEDma.hu-nak egy makói lakossági fórum előtt adott interjújában beszélt a választásokra való felkészülésről és a 2010-es választásokon várható eredményekről.

– Miért érkezett ismét a megyénkbe?

– Számításaink szerint 100-130 nap van hátra az országgyűlési választásokig. Ennek az időnek az első felét a felkészülésre fordítjuk, rendezzük sorainkat. Makón a Fidesz helyi csoportjának vezetése egy rendkívül tehetséges, a makói emberekhez közel álló, kiváló képességű asszony, Mágori Józsefné kezébe került, aki nagyobb létszámú tagsággal, határozott fellépéssel és új munkamorállal fogja megnyerni a makói választókerületet 2010-ben.

– Mikor kezdődik a kampány?

– A felkészülést követően az igazi választási küzdelem megindulása márciusban várható. A Fidesz mindig a rövid és olcsó kampány híve volt. Munkánkhoz sok önkéntesre van szükségünk, mert – ahogy már évek óta, úgy most is – el szeretnénk jutni minden háztartásba. Meg szeretnénk hallgatni az emberek problémáit és elmonani az elképzeléseinket. Ez a szervezettség és nyitottság a Fidesz igazi nagy ereje. Pécsett, az időközi polgármester-választás alkalmával láttuk, hogy mennyire értékelik ezt az emberek, milyen szívesen mondják el véleményüket.

– És a 2010-es esélyek a mi megyénkben?

– A Fidesz a hét Csongrád megyei választókerületből hetet fog megnyerni, többet már az első fordulóban.

– Egy hosszú kiválasztási folyamat után az elmúlt héten a Fidesz megnevezte egyéni képviselő-jelöltjeit, mi a helyzet Makó vonatkozásában?

– Az elmúlt hónapok során Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval és Varga Mihállyal meghallgattunk minden egyes jelöltet. Egy órát beszélgettünk mind a 176 emberrel. Az volt a célunk, hogy minden választókerületben olyan jelöltet állítsunk, aki képes megoldani az ott élők problémáit. Meggyőződésem, hogy Mágori Józsefné személyében ez Makón is sikerült.

no images were found

– És Szegeden?

– Szeged számára Botka László polgármesterségének hét éve az elmulasztott lehetőségek évei voltak. Sokáig kerestük azt az embert, aki új irányt tud megjelölni Szeged számára. Bohács Zsolt személyében megtaláltuk azt, aki képes erre. Többek között szakmai- és sportpályafutása is garancia erre. Többszörös kenuvilágbajnok (köztük a különösen embert próbáló maratoni távon is), amatőr golf-világbajnok, ezen kívül kiváló futballista és teniszező. Mindez biztosíték arra, hogy megvan benne az a kitartás és győzni akarás, amire most Szegednek szüksége van. Meg fogja nyerni a választásokat!

– Helyi szinten is kizárják az együttműködés lehetőségét a Jobbikkal?

– Igen. A leghatározottabban ellene vagyok a Jobbikkal való együttműködésnek. Többet támadtak bennünket az utóbbi időben, mint az országot tönkre tevő szocialistákat. Az ország jelenlegi katasztrofális helyzetében egységes jobboldalra van szükség, a Jobbik ténykedése csak a szocialistáknak kedvez.

– Azért is kérdeztem, mert sokan úgy gondolják, hogy a Jobbik elviheti a szavazókat a Fidesztől.

– A mérések azt mutatják, hogy a Jobbik szavazótáborában nagy számban vannak egykori baloldali emberek. Ha megfigyeljük az elmúlt választásokat, akár az EP-t, akár az időköziket, láthatjuk, hogy tradicionálisan baloldali helyeken értek el magas százalékot jobbikos képviselők, mint például Ózd, Kazincbarcika vagy Komló.
A Jobbik szavazóinak egy dolgot üzennék. Bármit mondjon is a Jobbik, hogy végrehajtsa a programját, ahhoz nincs igazi ereje. Ha azt akarják, hogy megoldódjon a közbiztonság, vagy a munkahelyteremtés problémája, akkor arra kérném, szavazzanak a Fideszre, mert az egyetlen kormányképes erő ma Magyarországon a Fidesz.

(ebihal)

Default thumbnail
Előző sztori

Városkarácsony: az összetartozás ünnepe Mórahalmon

Default thumbnail
Következő sztori

Gyorskorcsolya: Kónya Zsófia aranyérme Szlovákiában

Legutóbbi hasonló cikkek