Gyorskorcsolya: Kónya Zsófia aranyérme Szlovákiában

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Korcsolyázó Egyesület két versenyzője Szlovákiában szerepelt, Kónya Zsófia ezer méteren új országos csúccsal győzött.

A hétvégén rendezték Szlovákiában a rövidpályás gyorskorcsolyázók „Danubia Series” elnevezésű versenyének negyedik állomását, ahol a Szegedi Korcsolyázó Egyesület két versenyzője lépett jégre. A rangos nemzetközi mezőnyben, az SZKE válogatott versenyzői kiemelkedően szerepeltek. Kónya Zsófia minden távon győzött, 1000 méteren új országos csúcsot ért el, és aranyéremmel térhetett haza. Jászapáti Petra 500 méteren új országos korosztályos rekorddal ezüstérmes lett.
„Az idei szezon felénél járunk lassan és örömteli, hogy versenyzőink sorra javítják meg egyéni csúcsaikat és az országos rekordokat” – mondta Szabó Krisztián, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzője.
Lajtos Szandra és Oláh Bence kihagyták a szlovákiai versenyt, mert budapesti edzőtáborban voltak. Bence a január 8-10 között megrendezendő Junior Világbajnokságra, Szandra a téli olimpiára készül. Kónya Zsófia is utazik a tajvani junior vb-re, az ő szereplése váltóban biztos, egyéniben még nem dőlt el, hogy ki indul.

Default thumbnail
Előző sztori

Kubatov Gábor: Mind a hét Csongrád megyei választókerületben győzni fog a Fidesz

Default thumbnail
Következő sztori

Nyolc határsértőt fogtak

Legutóbbi hasonló cikkek