Szegeden mutatkoztak be a Fidesz képviselőjelöltjei

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Kedden sajtótájékoztató keretében mutatták be a 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz színeiben, Csongrád megyében induló jelölteket a szegedi Fidesz-irodában. Mint ismeretes, hétfőn megnevezte a Fidesz országos választmányi ülésén a választásokon induló 176 egyéni képviselőjelöltet.

Bodó Imrével, Nógrádi Zoltánnal és Bohács Zsolttal készített interjúinkat szerdán olvashatják a SZEGEDma.hu-n!

Az eseményen megismerhették a sajtó munkatársai a Fidesz jelöltjeinek személyét, a hét jelölt közül csak Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere nem tudott részt venni a tájékoztatón. Jelen volt viszont a másik hat induló, Bodó Imre, Nógrádi Zoltán, Vincze László, Farkas Sándor és Mágori Józsefné. A politikusok néhány mondatban ismertették eddigi munkásságukat.

Az 1. választókerületben (Szeged) Bodó Imre méretteti meg magát. 47 éves, nős, két gyermek édesapja, politikai szakértő, országgyűlési képviselő, 1998 óta Tiszasziget polgármestere. Mint elmondta, igyekszik élni azzal a lehetőséggel, hogy egyéni képviselőséget szerezhet.

A 2. választókerületben (Szeged) Nógrádi Zoltánt indítja a párt. Ő 40 éves, nős, két gyermek édesapja, agrármérnök, közgazdász szakmérnök, országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere. Két ciklus óta a Parlament tagja, ahol elsősorban európai ügyekkel, területfejlesztéssel, területpolitikával foglalkozik. Fontos feladatának tartja, hogy a közösségért tevékenykedjen.

A 3. választókerületben (Szeged) Bohács Zsolt a Fidesz jelöltje. 45 éves, nős, egy gyermek édesapja, ügyvéd, többszörös kenuvilágbajnok. Kifejtette: az élsportban hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatokat, kiépített kapcsolatrendszert a város, a megye érdekében kívánja kamatoztatni.

A 4. választókerületben (Csongrád) Vincze László képviseli a Fidesz színeit. 57 éves, özvegy, két gyermek édesapja, tanár, országgyűlési képviselő, 1998 óta viszi a körzet ügyeit a Parlamentben. Célja, hogy továbbra is szolgálhassa a szűkebb és tágabb régiója érdekeit.

Az 5. választókerületben (Szentes) Farkas Sándor, a Fidesz megyei elnöke kísérli meg a mandátumszerzést. 56 éves, nős, két gyermek édesapja, üzemmérnök, három ciklus óta országgyűlési képviselő. 1974 óta első munkahelyén dolgozik, a fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt.-nél, illetve jogelődjénél. Eddig is elsősorban a mezőgazdaság, az agrárpolitika, a környezetvédelem területén tevékenykedett, ezt szeretné folytatni a következőkben is.

A 6. választókerületben (Hódmezővásárhely) Lázár János küzd a szavazatokért. 34 éves, nős, két gyermek édesapja, jogász, országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere.

A 7. választókerületben (Makó) Mágori Józsefné száll szembe Buzás Péterrel, Makó szocialista polgármesterével. Mágoriné 57 éves, férjezett, három gyermek édesanyja, tanár, önkormányzati képviselő. Elmondta: nagy megtiszteltetésnek érzi a párt bizalmát, mely ugyanakkor hatalmas felelősséget is jelent; ezért mindent megtesz, hogy legyőzze Buzás Pétert. A rendszerváltás óta családi vállalkozásával a mezőgazdaságban dolgozik, ez a szívügye, bízik benne, hogy a kormány munkáját akár a mezőgazdasági bizottságban segítheti.

Farkas Sándor mint a párt megyei elnöke elárulta: a Fidesz országos, illetve megyei listája csak tavasszal válik ismertté. Úgy fogalmazott: céljuk, hogy az 1998-as eredményeket megismételve valamennyi kerületben győzelmet arassanak. Csongrád megyének égetően szüksége van a változásra – összegzett.

(ladik)

Farkas SándorHallgassa meg a Rádió Plusz Farkas Sándorral készített hanganyagát!

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

A Legfelsőbb Bíróság is feloszlatta a Magyar Gárdát

Következő sztori

Lajtos Szandra ismét utazhat az olimpiára

Legutóbbi hasonló cikkek