Közélet

A szabad anyanyelvhasználatra buzdít Csáky Pál

A szabad anyanyelvhasználatra buzdít Csáky Pál

2009. december 16., szerda
A szabad anyanyelvhasználatra buzdít Csáky Pál

A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint beigazolódtak a korábbi kételyeik, miszerint a szlovák kormány egy percig sem gondolta komolyan a nyári, szécsényi megállapodását a magyar kormányzattal. Csáky Pál az InfoRádiónak kijelentette: csak egy szlovák kormányváltás tud változtatni az államnyelvtörvényen. A pártelnök a szabad anyanyelvhasználatra bátorítja a szlovákiai magyarokat, szerinte nem kell tartani a nyelvrendőrség esetleges provokációjától.

„Beigazolódtak a korábbi kételyeink” - nyilatkozta az InfoRádiónak

Csáky Pál

, aki már a nyári, szécsényi kormányfői találkozót követően is aggodalmait fogalmazta meg a szlovák fél valós - megegyezésre irányuló - szándékát illetően. „Kérdés, hogy a magyar kormány mit kezd azzal, hogy a megállapodás a jelek szerint nem valósul meg” - tette hozzá. A Magyar Koalíció Pártjának elnöke hangsúlyozta: kiderült, hogy a szlovákok időre játszottak, és arra vártak, hogy a nagy nemzetközi nyomás enyhültével a saját útjukon mehessenek tovább. Csáky Pál szerint csak egy szlovákiai kormányváltás változtathat a jelenlegi állapotokon és azt tartaná a legjobb megoldásnak, ha a nyelvtörvényt megváltoztatnák, és a legnagyobb butaságokat kivennék belőle. A szlovák kormány szerdán kívánja elfogadni az államnyelvtörvény végrehajtási utasítását. A tervezet szerint a nyelvtörvény nem csak az állami és helyhatósági intézményekre, hanem "jogi személyekre, egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre" is vonatkozna. Csáky Pál véleménye szerint a végrehajtási rendelkezések csekély a jogi súllyal bírnak. Az MKP elnöke mindazonáltal a szabad anyanyelvhasználatra bátorítja a szlovákiai magyarokat, szerinte ugyanis nem kell félni a nyelvrendőrség esetleges provokációitól. Azt azonban nem zárta ki, hogy ebből még további feszültségek is adódhatnak, és akár egy pofon is elcsattanhat.

További részleteket ITT

olvashat a témáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.