SZVSE-Gyálarét: jobb hozzáállás szükséges a sikerhez

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zsinórban a negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a SZVSE-Gyálarét a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Hullámvölgyben tehát a korábban egymást követő hat meccset megnyerő alakulat. Hogyan lehetne ebből kilábalni?

Az Ásotthalom együttesét fogadták vasárnap a vasutasok, akik a győzelem megszerzésének szándékával léptek pályára, hiszen szerették volna visszahozni a Csanádpalotán és Tápén elszórt pontokat. Ennek megfelelően sorban vezették a támadásokat, egyértelműen irányították a játékot, több hatalmas helyzetet is kialakítottak, de sem Mangó, sem Völgyi, sem pedig Hegyesi Zs. nem tudott túljárni az egyébként remekül védő Ábrahám kapus eszén. 0-0-lal vonultak öltözőbe a csapatok, s ahogy az lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. Teljesen váratlanul egy nagy védelmi hibát kihasználva vezetéshez jutott az Ásotthalom, majd hiába rohamozott a SZVSE-Gyálarét, egy újabb megingást megint csak góllal büntettek a vendégek. 0-2-nél megroppant a hazai alakulat, így a látogatók még egyszer be tudták venni Udvari kapuját. Az Ásotthalom 3-0-s sikerrel távozhatott Gyálarétről, mely a játék képének talán nem felel meg, de mindenképpen igazolja, hogy a SZVSE-nél valamin gyorsan változtatni kell. De min? – ezt a kérdést Bacsa Andrásnak, a csapat egyik kulcsemberének tettük föl.
„Úgy érzem, a korábbi győzelmek hatására kicsit elbíztuk magunkat, megnyugodtunk, s be kell vallanom, nem látogattuk kellő létszámban az edzéseket. Ha pedig a játékos a héten csak firkálgat, akkor a hétvégén sem tud rajzolni… A helyzetek alapján így is le kellett volna győznünk az Ásotthalmot, de túl sokat hibáztunk, így pedig nem lehetünk eredményesek. Ami pozitív, hogy a vereség után is együtt maradt a társaság, Sahin-Tóth Dezső és Kozma Zoltán elmondták: ez nem mehet így tovább. Valóban, teljesen egyetértek velük sokkal jobb hozzáállásra van szükség a tréningeken” – mondta. Azt is hozzátette ugyanakkor: fiatal, rutintalan a csapat, ez is hozzájárulhat a megtorpanáshoz. „Kevés meccset játszottunk még így együtt, hiszen a nyáron sokat változott a keret. Sokat és keményen kell edzenünk a nem éppen ideális körülmények ellenére is, hiszen csak így fejlődhetünk. A másik fontos tanulság számomra, hogy össze kell néznünk, össze kell fognunk. Közös feladatunk, hogy sokkal jobban összekovácsoljuk a társaságot. Ha a pályán kívül is együtt vagyunk, akkor elszántabban tudunk egymásért küzdeni a pályán. Azon dolgozunk, hogy ismét megtaláljuk azt a tüzet, azt a motivációt, ami a sikerhez hozzásegített bennünket” – fejtette ki.
A következő fordulóban november 14-én (szombaton) 13.30-kor a Kiszombor otthonában lép pályára. „Muszáj nyernünk. Harapni fogunk” – ígérte Bacsa András.

A labdarúgó megyei I. osztály 13. fordulójában:

SZVSE-Gyálarét – Ásotthalom 0-3 (0-0). Gyálarét, 100 néző. Vezette: Bán.
SZVSE-Gyálarét: Udvari – István (Marsal), Virág, Szigeti (Szőri), Földeák (Hegyesi Á.), Bacsa, Simon, Dürgő, Mangó, Hegyesi Zs., Völgyi. Edzők: Sahin-Tóth Dezső, Kozma Zoltán, Papp Róbert.
Ásotthalom: Ábrahám – Tóth-Szeles, Rencsár, Baka, Németh, Pataki, Kothencz L., Lakatos (Kothencz G.), Andróczki, Kisa (Somlyai), Ottlik R. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs.
Gólszerzők: Ottlik R. (50′), Kisa (67′), Rencsár (70′).

Sahin-Tóth Dezső: „Úgy érzem, fejben nincsenek ott igazán a játékosok a mérkőzéseken, ezért nem tudunk nyerni már hetek óta. Ezúttal is hajtós, remek első félidőt produkáltunk, többször is a kapussal álltunk szemben, de képtelenek voltunk betalálni, majd az ellenfél büntetett, kihasználta hatalmas védelmi hibáinkat. Bízom benne, hogy közös erővel sikerül talpra állnunk az őszi szezon végére.”

Default thumbnail
Előző sztori

Szerbia nem értette meg a berlini fal leomlásának üzenetét

Default thumbnail
Következő sztori

Petőfi Szálló: egy csillaggal visszább az álmokból - Panorámaképpel

Legutóbbi hasonló cikkek