Forradalom 2006

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kérdezem: miért mutogatnak Orbán Viktorra a radikálisok a forradalom elmaradása miatt, ha 3 évvel (!) a forradalmi helyzet előtt világosan látták, hogy Orbán Viktor egy „egypólusú”, a kommunistákkal „összenőtt hálózatot” képvisel? Miért is lett volna 2006-ban a jobboldali forradalom és egyben a radikálisok vezére a komcsikkal ezek szerint nyilvánvalóan mutyizó Orbán Viktor?

A radikális jobboldali diskurzusoknak jó ideje bevett témája, hogy a Fidesz és konkrétan Orbán Viktor hogyan bénázta vagy baltázta el a kommunista rezsim megbukatását, és hogy Viktor bénázása tulajdonképpen nem volt más, mint a Fidesz és az MSZP közötti politikai mutyi egy ordító példája. Az Orbán politikai alkalmatlansága és a kommunistákkal való kollaborációja közötti vívódásnak egy biztosnak vélt pontja van: 2006-ban forradalmi helyzet volt, és Orbán Viktor, a jobboldal addigi vezére nem vállalta fel a forradalom vezérének szerepét, ezért a ki nem robbantott forradalom elbukott, a kommunisták hatalmon maradtak, és Orbán miatt tönkre tehették az országot, de majd a radikálisok 2010-ban a kormányzati hatalom birtokában mindent a helyére tesznek.

Mielőtt rátérnék a 2006-os „forradalmi helyzet” elemzésére, hadd hívjam fel a figyelmet egy minapi eseményre. Múlt szombaton a Ferencváros mélyponton lévő labdarúgó csapatának a Diósgyőr elleni hazai mérkőzését 25 perccel a vége előtt le kellett fújni, mert szurkolók egy nagyobb csoportja előbb megpróbált átmászni a kerítésen, hogy összecsapjon a vendég szurkolókkal, majd székeket gyújtott fel, és különböző tárgyakat és petárdákat dobott be a pályára. Történt mindez pontosan az után, hogy a Fradi egy bomba góllal szépített 0:3-ról 1:3-ra. Adva volt tehát 25 perc, hogy az addig gyalázatosan játszó csapat a fanatikus közönsége segítségével talpra álljon, nyomás alá helyezze ellenfelét, és egyenlítsen vagy győzzön. Az ilyen fordulat egyáltalán nem ritka, és különösen jellemző olyan csapatokra, amelynek a fradiéhoz hasonló habitusú szurkoló tábora van. Megveszekedett újpest szurkolóként (Szentmihályi, Káposzta, Noskó…) hadd hivatkozzak az Újpestre, amely ebben az idényben rendszeresen nyer meccseket vesztett állásból a szurkolói segítségével. Intő példám mégis az a Vasas-Újpest mérkőzés még a hetvenes évek végéről, amit képtelen voltam végig nézni a televízión: húsz perccel a vége előtt a Vasas 4:2-es vezetésénél kikapcsoltam a tévét. Utólagos bánatomra, mert az esti sporthírekben azt kellett hallanom, hogy az Újpest negyed óra alatt hármat rámolt be a Vasasnak, és végül 5:4-re nyert.

Abban mindenki egyetért, hogy a Fradinak akár katasztrofális következményekkel is szembe kell néznie, de számomra meglepő módon nagyon sokan adnak felmentést a rendbontó drukkereknek, mondván, a vezetőség gyalázatos ténykedése miatt érhető a szurkolók elégedetlensége és dühe. Hát nem! Lehetnék kárörvendő, de inkább az FTC Baráti Körrel és a Ferencváros egykori játékosaival (Albert, Fenyvesi stb.) értek egyet, akik kétségbe vannak esve, és elhatárolódnak a futballhuligánoktól.

A Fradi keménymagjának öngyilkos, mert saját közösségét romboló dühkitörése engem a tévészékház ostromára emlékeztet, amiről korábban azt írtam, hogy politikailag félkegyelműek félkegyelmű módon ostromolták meg a tévészékházat: hirtelen felindulás ide vagy oda, az ostrom csak és kizárólag Gyurcsány Ferenc hatalomban maradását szolgálta.

Az ostrom kellős közepén Lendvai Ildikó jó taktikai érzékkel beszélt arról egy telefonos tévéinterjúban, hogy íme, látszik, hogy a Fidesz kiket támogat, és kikkel érez együtt, minthogy az ostromlók nagyrészt a Kossuth téri spontán tiltakozókból verbuválódtak, és a Fidesz a Kossuth téren folyó tiltakozással szolidarizált. És bizony jó taktikai érzékkel mondta Gyurcsány Ferenc is, hogy ő vagy a ribillió, mert nagyon is tudta, hogy az ostrom és az ostrom utáni utcai erőszak a lakosság döntő többségét még a jobboldalon is riasztja. A csapda tehát ott tátongott Orbán Viktor előtt. Egyrészt Usztics Mátyással vártak rá a radikálisok a Kossuth téren szeptember végétől, másrészt várt rá Gyurcsány Ferenc és Lendvai lldikó. Utóbbiak már tűkön ültek, hogy világgá kürtöljék, hogy a hataloméhes Orbán Viktor minden áron csak a hatalmat akarja, még a törvényes kormány megbukatásával is, és a gyurcsányista propagandagépezet ugrásra készen állt, hogy azt, amit a radikális jobboldalon forradalomnak neveztek volna, nem más, mint egy Orbán Viktor vezette fasiszta puccs.

Mi lett volna a „forradalom” lényege? A törvényes kormány bár morálisan igazolható, de mégiscsak törvénytelen (alkotmányellenes) megdöntése. Abba most ne menjünk bele, hogy a Gyurcsány-kormány Őszöd után morálisan avagy akár jogilag illegitim volt-e, ami máig része a jobboldali diskurzusnak, mert a lakosság döntő része immunis volt a kérdés iránt, és immunis volt a Nyugat is. Az, hogy egy uniós tagállamban „forradalom” s nem pedig demokratikus választások útján buktassanak meg egy demokratikusan megválasztott kormányt, elfogadhatatlan lett volna a Nyugat számára. A Nyugatot s az Uniót lehet nem szeretni, de azzal a kérdéssel nem szembenézni, hogy milyen nemzetközi következményei lettek volna Gyurcsány erőszakos eltávolításának, struccpolitika.

Ha egyre többen utálták is meg Gyurcsányt meg az ő kurzusát, ellenszenvük és elégedetlenségük ellenére választáson győztes, ezért legitim miniszterelnöknek tekintették őt, akit választáson kell eltávolítani a hatalomból. Közvetlenül az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után a lakosság nagy része nem tiltakozott spontán módon és tömegesen. A kevés, bár elszánt tiltakozó inkább a jobboldalról került ki, és amúgy is, Őszödtől függetlenül készek voltak már tenni Gyurcsány ellen. A tévé ostroma aztán már a legelején elejét vette, hogy a lakosság érdemben megmozduljon a kormány ellen, de attól kezdve az utcai tiltakozók sem törték magukat, hogy kulturáltan, másokat és – főleg – nem csak jobboldaliakat vonzó módon tüntessenek: az utcai tiltakozások a jobboldal egyre belterjesebb performanszává váltak. Mondjuk ki: a Kossuth téren szeptember végétől Orbán Viktorra váró radikális forradalmároknak Orbán Viktor személyében csak egy faltörő kosra volt szükségük, akin a forradalom előre haladtával, miután kikaparta a politikai gesztenyét, nyugodtan át lehet lépni. Ha nem beszélünk róla, attól még tény: Orbán Viktor és Fidesz 2006-ban és Őszöd előtt ugyanolyan utálatos volt a forradalmi-radikális jobboldal számára, mint most, csak akkor taktikailag még nem nyilvánították ki valódi érzelmeiket. De miért is hittek volna Orbán Viktorban?

Idézem a Jobbik Alapító Nyilatkozatát 2003-ból: „A két oldal – látszólag ölre menő – csatározásai a színfalak mögött lévő egypólusú, összenőtt hálózatot leplezik. Ennek bizonyítéka a mindkét oldalt átszövő állampárti múlt, a fontos nemzetstratégiai kérdésekben való véleményazonosság, az összenőtt gazdasági háttér. A polgári és a szocialista jövőkép egyre kevésbé különbözik egymástól”.

Kérdezem: miért mutogatnak Orbán Viktorra a radikálisok a forradalom elmaradása miatt, ha 3 évvel (!) a forradalmi helyzet előtt világosan látták, hogy Orbán Viktor egy „egypólusú”, a kommunistákkal „összenőtt hálózatot” képvisel? Miért is lett volna 2006-ban a jobboldali forradalom és egyben a radikálisok vezére a komcsikkal ezek szerint nyilvánvalóan mutyizó Orbán Viktor?

Orbán valóban nem vállalta fel a forradalmat, de elment a határig. A Fidesz Kossuth téri nagygyűlései kínáltak alkalmat arra, hogy az utca egyre elviselhetetlenebb nyomása alá helyezzék a kormányt, Gyurcsányt és a parlamenti többséget. A kudarcnak több oka is van. A beszédet mondó fideszes politikusok zöme alkalmatlan volt a tömeg lelkesedésének fenntartására. A tömeg sem mutatott vonzó példát, és a résztvevők száma egyre csökkent. Gyurcsány Ferenc és parlamenti támogatói a legnagyobb cinizmussal és erkölcstelenséggel kezelték az elégedetlenséget és a tiltakozást. Az uniós demokráciák asszisztáltak ehhez az antidemokratikus cinizmushoz.

Végül hadd vessek fel egy, a jobboldalon soha fel nem vetett kérdést: mi lett volna, ha Gyurcsányt forradalmi (erőszakos) úton eltávolították volna a hatalomból? Az biztos, hogy a szabad demokratától és a Nyugattól is támogatott Gyurcsányék is mozgósítottak volna: Őszöd ellenére többszázezres és a jobboldalénál kulturáltabb tömegtüntetések zajlottak volna a „demokrácia védelmében” és a „fasiszta puccs” ellenében, ami miatt egy új forradalmi kormány, egy ellenkormány, nem tudta volna úgy stabilizálni hatalmát, és szert tenni össztársadalmi és nemzetközi elfogadottságra, mint ahogy utóbb a forradalmi víziókban gondolkodók most elképzelik. Az, hogy a rendőrség átállt volna, erősen kétlem, mert a rendőrségen belül a rendszerváltás ellenére még erőteljesen élnek posztkommunista és antijobboldali értékrendek és reflexek. Különben nem történt volna meg a náci módszerekkel elegy rendőrterror 2006. október 23-án – a nemzet ünnepén.

Előző sztori

Gesztenye Guszti kalandjai a konyhában

Következő sztori

Kedd: Ismét Mezzo döntő Szegeden