Figyeljünk a vízmérőkre!

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még a kemény fagyok beköszönte előtt célszerű elvégezni a kertekben, udvarokban a vízvezetékrendszer víztelenítését, téliesítését, máskülönben a csövek, vagy a vízmérők szétfagyhatnak, de még most sem késő – hívja fel a figyelmet a Szegedi Vízmű Zrt. közleményében.

A legfontosabb a rendszer teljes víztelenítése, hisz ha nem marad egy csepp víz sem a csövekben, akkor kizárt, hogy fagyás következzen be. Ellenőrizni kell továbbá, hogy a víztelenítés megtörtént-e a vízmérő aknában is. A vízmérő előtti golyóscsapot el kell zárni, és ezután kell a belső rendszert vízteleníteni. Amennyiben lehetőség van rá, célszerű a vízmérő aknát kívülről szigetelni, letakarni.
Fontos az odafigyelés, hiszen az elfagyott vízmérő cseréjének költsége (amely 10–20 ezer Ft is lehet) a fogyasztókat terheli – kormányrendelet szerint –, valamint a csőtörés miatti magas vízszámlát is ki kell fizetniük, ami szintén tízezrekre rúghat, ha nem fedezik fel időben.
Amennyiben bekövetkezett már a sérülés, azt a Vízmű hibabejelentő számain (62/420 155, 06/80 82 88 82) jelenthetik a szolgáltatónak, ahol tájékoztatást kaphatnak az ilyenkor szokásos tennivalókról is.

Default thumbnail
Előző sztori

Új vírus - Látogatási tilalom Szegeden és Makón

Default thumbnail
Következő sztori

Női Euroliga – Itthon a Szeged

Legutóbbi hasonló cikkek