Az év végéig 36 iskola újul meg az országban

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Iskola Felújítási Program keretében az elmúlt hetekben 26 tanintézmény korszerűsítése fejeződött be és az év végéig további 36 iskola újul meg pályázati, főként uniós pénzekből – mondta Hiller István szerdán Szigethalmon egy korszerűsített általános iskola átadásakor.

Az oktatási és kulturális tárca vezetője kiemelte: az ország iskoláinak 40 százalékánál indokolt az infrastruktúra megújítása. Ezért 2013-ig összesen 104 milliárd forint jut a korszerűsítésre, ebből a keretből 365 intézményben hajtanak végre fejlesztéseket, hogy jobb körülmények között tanulhassanak a diákok. Amíg országos átlagban csökken a gyermeklétszám, addig a fővárosi agglomerációban, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged környékén növekszik az iskolás korúak száma. Ezért a pályázatok odaítélésénél mindezt figyelembe veszik – tette hozzá.
Kérdésre a szombaton sorra kerülő, a további elvonások ellen a szakszervezetek által szervezett Országos Szülői Értekezlettel kapcsolatban a miniszter elmondta: a gazdasági megszorítások valamennyi tárcát, így az oktatásét sem kerülhetik el. Mégis e területet, kiemelt fontosságára tekintettel kevésbé érinti az elvonás. Arányait tekintve ez nem éri el a 10 százalékot. A további csökkenés a gyermeklétszám megcsappanásából adódik, az idén a demográfiai hullámvölgy miatt ugyanis 22 ezerrel kevesebb diák iratkozott be az iskolákba, mint tavaly – hívta fel a figyelmet Hiller István.
A szigethalmi Szent István Általános Iskola megújulására 250 millió forint jutott, amit állami forrásból teremtettek elő.

Előző sztori

Labdarúgás: van élet az NB III-on túl is! - Hanganyag

Default thumbnail
Következő sztori

Az MSZP a választási programalkotást segítő konferenciasorozatot kezd

Legutóbbi hasonló cikkek