Zászlót bontott a Zöld Baloldal szegedi szervezete

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Állítják: az MSZP soha nem látott válságba sodorta az országot

Az MSZDP nem a valódi baloldali értékrendet képviseli, s gyakorlatilag összenőtt az MSZP-vel. Így gondolja az a több mint húsz politikus, aki a szociáldemokraták szegedi csoportjából kilépve nemrégiben megalapította a Zöld Baloldal helyi szervezetét.

A Zöld Baloldal szegedi szervezetét október 8-án hozták létre azok a korábbi MSZDP-sek, akik szerint a jelenlegi politikai helyzetben szükség van egy megújult, nyitott, hiteles politikát folytató egységes baloldali pártra, amely képes lehet visszaadni a baloldali szavazók hitét. Elutasítják az együttműködés az MSZP-vel, mely párt véleményük szerint sokkal inkább szolgálja a nemzetközi pénzvilág, a multinacionális cégek érdekeit, mint a baloldali elveket, és az országot eddig soha nem látott mély gazdasági és erkölcsi válságba taszította.

A szegedi szervezet megválasztotta 5 fős vezetőségét, melynek tagjai: Beck Gábor városi elnök, Bodor László városi elnökhelyettes, Merksz Péter, Bárkányi Balázs és Nemes László elnökségi tagok. Csongrád megyében folyamatosan alakulnak meg a Zöld Baloldal újabb szervezetei. Információk a Zöld Baloldal honlapján: http://www.zoldbal.5mp.eu/

Alább az MSZDP Csongrád megyei és szegedi szervezetéből kilépő tagok közleményét olvashatják.

„Mi valamennyien azért léptünk be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, mert úgy gondoltuk – és az MSZDP évszázados hagyományai alapján joggal hihettük –, hogy ez a párt megalkuvás nélkül képviseli a valódi baloldali értékeket, a bérből és fizetésből élő kisembereket, a nyugdíjasokat és a kényszervállalkozókat, különösképpen manapság, amikor erre a képviseletre – a globalizáció és a sajátos magyarországi vadkapitalizmus idején – égető szükség lenne.

Sokáig hittük, hogy az MSZDP és az MSZP szövetsége megteremtheti azt az erős, egységes baloldalt, amely eséllyel veheti fel a harcot a jobboldali erőkkel szemben.

Közismert, hogy 2006-ban az MSZDP kiállt az MSZP programja mellett, mert az olyan elemeket tartalmazott, melyek lehetővé tették volna az ország helyzetének javítását, a gazdasági egyensúly biztosítását, és a szükségszerű megszorító intézkedések mellett is támogatható alternatívát kínált a társadalom többsége számára. Mára azonban bizonyossá vált, hogy a meghirdetett szocialista programmal ellentétben – igazságosság, szolidaritás, esélyegyenlőség – a szigorító intézkedések következtében folytatódik a társadalom szétszakadása egy kis létszámú gazdag, egy folyamatosan leszakadó közép- és egy létminimumon vagy az alatt élő rétegre. A magát jelenleg baloldalinak minősítő MSZP sokkal inkább szolgálja a nemzetközi pénzvilág, a multinacionális cégek érdekeit, és az országot eddig soha nem látott mély gazdasági, és – ami ennél még súlyosabb baj – erkölcsi válságba taszította.

Az MSZDP tagsága számos alkalommal fogalmazott meg kritikát e politikával szemben, azonban a párt vezetősége – rosszul értelmezett szövetségi hűség okán? – minden olyan megnyilvánulást elutasított, amely az MSZP politikájának bírálatát jelentette volna. Szintén gátolta a párt vezetése az MSZDP önálló megjelenéseit, mondván, hogy azzal megbontjuk az – egyébként nem létező – baloldali egységet, támogatva ezzel politikai ellenfeleinket.

Ilyen formán a Magyarországi Szociáldemokrata Párt – feladva elveit – az MSZP olyan szövetségesévé vált, aki csak arra való, hogy a kampányidőszakban kopogtatócédulákat gyűjtsön a ‘Nagy Testvér’ számára.

Mindezek eredményeként az MSZP támogatottsága soha nem látott mélypontra jutott, de magával rántotta a ‘hűséges szövetséges’ MSZDP-t is.

Most, amikor a jobboldal biztos nyerőként várja a választásokat, és amikor sosem látott módon erősödött meg a szélsőjobb, égető szükség van hiteles baloldalra. Egy ilyen pártnak látjuk a Zöld Baloldalt, amely képes lehet rá, hogy visszaadja a még mindig többségben lévő, baloldali érzelmű választók számára a hitet és a reményt abban, hogy a modernizációnak van igazi szociáldemokrata útja is, és a reform nem azonos a baloldali értékrend teljes feladásával.

Mindezek alapján elhatároztuk, hogy a mai napon kilépünk a Magyarországi Szociáldemokrata Pártból, és megalakítjuk a Zöld Baloldal szegedi és Csongrád megyei szervezetét. Mert lehet, hogy zászlót váltunk, de elvet nem…”

Előző sztori

Éhségsztrájk a Dnevnikben

Következő sztori

Eltűnik a kémény is, mint a füstje… – Képek