Négy magyar csapat “europólózik” a hét végén

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négy magyar férficsapatot is medencébe szólít az európai vízilabdatornák e heti programja: az első számú sorozatban, az Euroligában a második selejtezőkör mérkőzéseit bonyolítják le, benne az Eger és a Honvéd közreműködésével, a LEN Kupa nyitófordulója pedig az FTC-nek és a Szegednek kínál komoly elfoglaltságot.

Az EL-ben a Honvéd már az első körben is játszott, s magabiztosan, három győzelemmel, csoportelsőként vette az akadályt, most hasonló pozíció elérése külön ünnepelendő pólós haditett lenne, hiszen ezúttal már jóval fajsúlyosabb riválisok (Vojvodina, Volgograd, Vuliagmeni) várnak rá az athéni, H betűjelű kvartettben, ahonnan az első két helyezett jut tovább. Szintén legalább két ellenfelét kell megelőznie a továbblépés érdekében az Egernek (E csoport), amely viszont idehaza, a Bitskey Aladár Uszodában veszi fel a küzdelmet igazán mérvadó riválisokkal (Brescia, Sibenik, Panioniosz).
Könnyebben megoldható vízilabdás lecke vár a “lenesekre”, hiszen a hatcsapatos csoportokból az első négy gárda továbbjutó. Ennek elérése aligha okozhat főfájást a Ferencvárosnak (A csoport, Montpellier) és a Szegednek (C csoport, Split). Előbbi több évi szünet után lép ki újfent az európai küzdőtérre, jelesül a franciaországi kvalifikációs állomáson kell megfelelnie az elvárásnak, ahol a Savona és a Cattaro ígérkezik a legnehezebb vetélytársnak. A legutóbbi LEN Kupában bravúros teljesítménnyel első Szegednek ugyanakkor a horvát házigazda Jadran Split és az orosz Dinamo Moszkva elleni meccs jelent valódi próbatételt.

A magyar csapatok programja:

csütörtök:
LEN Kupa, 1. selejtezőkör:
Szeged-Beton VE – Paredes (portugál) 18 ó
FTC-Fischer Klíma – Montpellier (francia) 20 ó

péntek:
Euroliga, 2. selejtezőkör:
ZF-Eger – Sibenik (horvát) 17 ó
Domino Honvéd – Vuliagmeni (görög) 17:15 ó
LEN Kupa:
Szeged-Beton VE – Prcanj (montenegrói) 10:15 ó
FTC-Fischer Klíma – Savona (olasz) 11:30 ó
FTC-Fischer Klíma – Frem Odense (dán) 17 ó
Szeged-Beton VE – Manchester (angol) 18:30 ó

szombat:
Euroliga:
Domino Honvéd – Vojvodina (szerb) 16 ó
ZF-Eger – Brescia (olasz) 20:30 ó
LEN Kupa:
FTC-Fischer Klíma – Cattaro (montenegrói) 18:30 ó
Szeged-Beton VE – Jadran Split (horvát) 20:30 ó

vasárnap:
Euroliga:
Domino Honvéd – Szpartak Volgograd (orosz) 9 ó
ZF-Eger – Panioniosz (görög) 11 ó
LEN Kupa:
FTC-Fischer Klíma – Dinamo Bucuresti (román) 10 ó
Szeged-Beton VE – Dinamo Moszkva (orosz) 10:15 ó

Előző sztori

Felfüggesztett börtönt kapott a pedagógust bántalmazó vásárhelyi nő

Következő sztori

Kiengedték a kórházból a zöldhatáron érkező gyerekeket