Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egyetem

Kiepert-glóbuszok a TIK-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Október 6-án 10 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központban megrendezik a Kiepert-glóbuszok című tudományos értekezlet, melynek keretében bemutatják az Egyetemi Könyvtár és a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport által közösen restaurált 1883-ban, illetve 1892-ben készült iker-glóbuszokat.

A szegedi egyetem tulajdonában lévő glóbusz, amelyet a kor egyik legjelentősebb kartográfusa, Heinrich Kiepert szerkesztett, s amelyet az európai glóbuszgyártás egyik vezető cége, a berlini Reimer cég 1892-ben (ill. az alsó réteget 1883-ban) készített, a földrajz és a kartográfia 19. század végi állapotának, gyakorlatának, szakmai szemléletének és ismereteinek fontos és értékes dokumentuma. Kivételes szerencse, hogy mindkét réteg megmenthető, amire kuriozitásuk, jelentős szellemi és anyagi értékük miatt mindenképpen érdemesek! Restaurálásuk utáni bemutatásuk (a tervek szerint digitálisan is a Virtuális Glóbuszmúzeum keretein belül) nemcsak az egyetem, a hazai és nemzetközi földrajz- és térképészszakma, de a tudományos és kulturális értékek megőrzését pártoló szélesebb közvélemény számára is értelmes és hasznos cél lenne.

Kiepert-glóbuszok – tudományos munkaértekezlet

Program

10.00: Üdvözlések, ünnepi beszéd
(Szabó Gábor, Mezõsi Gábor, Mader Béla)
Helyszín: SZTE Egyetemi Könyvtár, Régi Könyvek Tára (3. emelet)

10.30-tól: Elõadások
Helyszín: József Attila Tanulmányi és Információs Központ 0.006-os terem (földszint, átrium)
1. Klinghammer István (akadémikus, egyetemi tanár, ELTE): A magyar földgömbkészítés
története
2. Török Zsolt Gyõzõ (egyetemi docens, ELTE): Glóbuszok, nagyjából: nemzetközi földgömbtörténeti kitekintés
3. Danku György (térképtáros kutató, OSZK): A német kartográfia a 19. században
4. Sümeghy Zoltán (egyetemi adjunktus, SZTE): Kiepert-glóbuszok
5. Lente Zsuzsanna (restaurátor): A szegedi Kiepert-glóbusz restaurálása, avagy földgömb
kettő az egyben
6. Márton Mátyás (egyetemi docens, ELTE): Kiepert-glóbuszok a Virtuális Glóbuszok
Múzeumában
7. Gede Mátyás (egyetemi tanársegéd, ELTE): A glóbuszdigitalizálás technológiai háttere

Egészség

Még nem tudni, hogy lesz-e ponthúzó parti Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tárgyakkal is átvihető a vírus, így erre továbbra is oda kell figyelni.

Tovább olvasom

Egészség

Teljes radiológiai eszközparkkal bővül a Szegedi Tudományegyetem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

4,8 milliárdos kormányzati támogatásból.

Tovább olvasom

Egyetem

Jótékonysági mosolymaszk-kampányt indít a Vöröskereszt megyei szervezete

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Rendeljünk védőeszközt a szervezet Tű, Cérna, Szeretet Varrodájától.

Tovább olvasom

Aktuál