Kultúra

Jubileumi kamarazenei fesztivál rövidített programmal Szegeden

Jubileumi kamarazenei fesztivál rövidített programmal Szegeden

2009. október 29., csütörtök
Jubileumi kamarazenei fesztivál rövidített programmal Szegeden

A korábbi öt helyett idén három koncerttel várja az érdeklődőket Szegedre az Őszi Kulturális Fesztivál társrendezvényeként novemberben a X. Szegedi Kamarazenei Fesztivál - közölte a programsorozatot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Fritz Rolf főszervező.

A zongoraművész elmondta: 2000 óta igyekeznek a fesztivál keretében neves komolyzenei előadókat, köztük szegedi kötődésű művészeket bemutatni a csongrádi megyeszékhelyen. Arra törekednek, hogy az utca emberét is megismertessék a klasszikus zene szépségével, ezért ismert műveket tűznek műsorra. A korábban ötnapos fesztivál idén a támogatási források csökkenése miatt három napra rövidült, ennek ellenére igyekeztek színvonalas műsort összeállítani - tette hozzá a főszervező. November 11-én két Szegedről indult művész mutatkozik be: a jelenleg Írországban élő

Barnácz István

hegedűművész és a Németországból érkező

Faragó Márk

zongorista

Ludwig van Beethoven

a-moll, D-dúr és A-dúr szonátáiból ad elő részleteket. Másnap Magyarország vezető komolyzenei szaxofonkvartettje, a Budapest Saxophone Quartet ad koncertet. Repertoárjukban

Vivaldi

mellett, egyebek közt

Király László, Mike Curtis

és

Tűzkő Csaba

szerzeményei szerepelnek. A fesztivál utolsó napján, november 13-án ismét egy vonós-zongora produkciót hallhat a közönség.

Perényi Miklós

kétszeres Kossuth-díjas csellóművész

Szokolay Balázs

Liszt-díjas zongoraművésszel

Igor Sztravinszkij, Edvard Grieg

és

Antonín Dvorák

műveiből játszik. A fesztiválnak a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának Fricsay Ferenc-hangversenyterme ad otthont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.