Csütörtök: Túlkapások a Rendezvényházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Rendezvényházban csütörtökön nyílik meg a Túlkapások című fotókiállítás az 2006. őszi események harmadik évfordulója alkalmából. Az Őszi Kulturális Fesztiválon a Molnár Dixieland Band koncertje és borkóstoló, a Reökben exkluzív tárlatvezetésen vehetnek részt azok, akik ellátogatnak a Chagall-kiállításra. A könyvtárban bemutatják a Szeged folyóirat októberi lapszámát, a Közéleti Kávéházban a Szegedi Művészklub estje, Folyóparti esték a Riverside-al, és Nemzeti Klub. Két történelmi előadást is ajánl a Nemzetiségek Háza, a mozikban román filmhét, Irodalmi Jelen, sok jó új film, – és persze a buli sem marad el csütörtök este.

Túlkapások a Rendezvényházban

Az újszegedi Rendezvényházban (Közép fasor 1-3.) csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Túlkapások című fotókiállítás az 2006. őszi események harmadik évfordulója alkalmából. A kiállítást megnyitja: Balog Zoltán, a Parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. A kiállítást beszélgetés követi a rendőrségi túlkapások szemtanúival, elszenvedőivel. A résztvevők többek között: Révész Máriusz, országgyűlési képviselő, akit rendőri támadás ért, Kruchina Károly és Vince, akiket ártatlanul vertek, Gulyás Gergely, védőügyvéd, Bodoky Tamás, a Túlkapások című könyv szerzője, Barakonyi Szabolcs, a fotókiállítás megalkotója.

Őszi Kulturális Fesztivál

A Millenniumi Klubban (Dugonics tér 12.) csütörtökön 18 órakor EHÖK Sakk-klub.

A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) csütörtökön 20 órakor a Molnár Dixieland Band koncertje. A zenekar idén ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját, ezért turnésorozatot szerveztek tavaly ősztől a mostani év végéig. A zenekar tagjai: Molnár Gyula (klarinét, szaxofon, ének), Garay Márta (zongora, ének), Kalocsai Géza (dob), Kiszin Miklós (bőgő), Blaskovics László (trombita), Mucsi Árpád (harsona), Kréter Károly (bendzsó)

Az EzerJó Borszaküzletben (Honvéd tér 5/b.) csütörtökön 15 – 18 óráig SZTE Alma Mater borkóstoló Vida Péter borai.

Zenés tárlatvezetés St. Martinnal a Reökben

Különleges, exkluzív tárlatvezetésen vehetnek részt csütörtökön azok, akik ellátogatnak a Chagall-kiállításra, hiszen a népszerű zenész, St. Martin kalauzolja majd az érdeklődőket a világhírű festőművész álomszerű képei között, ráadásul ehhez szaxofonját is segítségül hívja. A tárlatvezetések 18 órakor és 19.30-kor kezdődnek, az 1500 forintos áron kapható jegyek a Reök jegyirodájában kaphatók.

Szeged – a folyóirat októberi lapszáma

A Rókusi fiókkönyvtárban csütörtök 15 óra beszélgetés: a Szeged – a folyóirat októberi lapszámát mutatja be a házigazda, Tandi Lajos főszerkesztő.

Közéleti Kávéház

A Városháza házasságkötő termében csütörtökön 17 órakor a Szegedi Művészklub estje. Vendég: Solymos László alpolgármester. Beszélgetőtárs: Tandi Lajos, a Szeged főszerkesztője, Polner Zoltán költő. Házigazda és beszélgetőtárs: Majzik István, a Bába és Társa ügyvezető igazgatója. A Szépírás novemberi számának bemutatása.

A Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület székházában (Fő fasor 9.) csütörtökön 17 órakor Nemzeti Klub – “Újszögedi esték“: A keleti tradició bölcsessége – ahogyan őseink tudták. Előadók: Hegedűs Csaba Attila, Hegedűsné Zentai Zsuzsanna, spirituális tanítók.

Az IH Caféban csütörtökön 19 órakor Folyóparti esték a Riverside-al. Vendégek: Stephen Strain (Canada), aki flamencót és folkot is virtuóz módon játszik a gitárján, Molnár Károly, aki új műsorral készül, és még sokan mások. A belépés ingyenes.

Égnek a mécsek

A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) csütörtökön 15 órakor Égnek a mécsek – a lélek készülődik a Halottak Napjára. Jáger Richárd előadása.

A Nemzetiségek Háza programjai

A Nemzetiségek Házában (Osztrovszky u.) csütörtökön 16.30-kor Az újkori Görögország története című előadássorozat. Előadó: Balogh Ádám. 18 órakor Bolgár – magyar kapcsolatok – történelmi – kultúrtörténeti előadássorozat kéthetente. Előadó: Korom István.

Csütörtöki moziműsorok

A Grand Caféban csütörtökön:

17 órakor: Román filmhét A másik Irina– feliratos román film, rendező: Andrei Gruzniczki.

19 órakor: Irodalmi Jelen.

21 órakor: Pandora szelencéje – feliratos török-francia-német-belga film, rendező: Yesim Ustaoglu.

A Belvárosi Mozi csütörtöki műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14, 16 és 18 órakor: Fel 3D – színes, szinkronizált amerikai 3D animáció, rendező: Pete Docter.

20 órakor: Szuperbojz – színes magyar film, rendező: Kabay Barna, forgatókönyvíró: Litkai Gergely. Szereplők: Bajor Imre, Gesztesi Károly, Kálloy Molnár Péter, Mucsi Zoltán, Kerekes Vica, Kolovratnik Krisztián, Rudolf Péter, Stefanovics Angéla, Scherer Péter, Haumann Péter, Molnár Piroska.

Balázs Béla terem:

18.15-kor: Utolsó idők – színes, magyar játékfilm, rendező: Mátyássy Áron.

16 órakor és 20.30-kor: Az admirális – színes, szinkronizált orosz játékfilm,  rendező: Andrej Kravchuk.

Csőke József terem:

16.15-kor és 18.30-kor: Észak – színes, feliratos norvég road-movie, rendező: Rune Denstad Langlo.

20.45-kor: Külvárosi mulató – színes, feliratos francia-német-cseh dráma, rendező: Christophe Barratier.

Csütörtök esti bulik

A SZOTE Klubban csütörtökön 22 órától ÉszhelyzetPatkós doktorral.

Az Afrika Caffe-ban (Kárász üzletház, Kárász u.5.) csütörtökön 20 órakor Buli az Atissal.

A Garaboncziás Borozóban csütörtökön este És én mit szóljak?! – Bad Taste,Summertime.

Az Icon Café & Lounge-ban csütörtökön este Csapolt-habos-Kaktusz party.

Előző sztori

Eljárás indult a garázsfeltörők ellen

Következő sztori

Szorosodó együttműködés Csongrád megye és a Vajdaság között