Az MSZP felmondta a koalíciót Budapesten

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szocialista párt a BKV-ügyre hivatkozva felmondta a fővárosi koalíciót, visszahívja főpolgármester-helyetteseit – tájékoztatott Lendvai Ildikó pártelnök bejelentéséről a Magyar Nemzet.

Az MSZP országos és budapesti vezetése közösen nyilvánították ki, hogy nem kívánnak tovább részt venni a főváros irányításában. Burány Sándor, a párt budapesti elnöke úgy fogalmazott, a szocialisták ezután is a város érdekeiért dolgoznak majd, és ennek érdekében készek a Fidesszel és az SZDSZ-szel is együttműködni.
Burány a hétfői fővárosi közgyűlésen történtekre utalva azt mondta, ott a szocialisták által javasolt összes „tisztázó és a közpénz kiáramlást akadályozó” javaslatot elutasították, ezért szakítanak koalíciós partnerükkel. Példaként hozta fel a közüzemek szerződéseinek teljes nyilvánosságát, valamint azt a javaslatot is, miszerint az igazgatótanácsi és a felügyelőbizottsági tagok ne politikusok, hanem szakemberek legyenek.

Demszky elfogadta

Demszky Gábor szerint az MSZP fővárosi vezetői előzetesen nem tájékoztatták szándékukról az SZDSZ-t. A főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megszűnik a fővárosban az MSZP-SZDSZ koalíció, ezért jövő hétfőre ötpárti egyeztetést hívott össze a további munka érdekében.
Demszky szerint a BKV-nál kialakult helyzet politikailag az egész MSZP-t megrázta, de nem jelent megoldást, ha az ágazatot eddig felügyelő politikusok a nyilvánosságra került problémákat megpróbálják maguktól eltávolítani. A főpolgármester sajnálja a koalíció felmondását, mert könnyebbnek tartja két párt elképzeléseit összehangolni, mint egyedül, ötpárti együttműködés függvényében dolgozni.
Arra is emlékeztetett a városvezető, hogy a BKV-botrány augusztus elején robbant ki és azóta már sok mindent tettek az ügy rendezése érdekében.

Az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, John Emese szerint az MSZP most a felelősségvállalás elől szeretne elmenekülni.

Előző sztori

Iroda képviseli régiónkat Brüsszelben

Következő sztori

Atomvillanás