Szegedi rektor: más finanszírozási modellre van szükségük a klinikai központoknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A többi betegellátó intézménytől eltérő finanszírozási modellre van szüksége a négy klinikai központnak; ezt indokolja a szakmai felkészültség, a teljesítmény, a folyamatos ügyelet és az is, hogy ezek az egyetemek felelősek a teljes magyar orvosképzésért és -továbbképzésért – mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

Ez a váltás azonban nem mehet a többi kórház, a súlyponti intézmények rovására – hangsúlyozta a professzor, aki egyben a Magyar Rektori Konferencia elnöke is, egy, a betegellátás finanszírozásáról rendezett sajtóbeszélgetésen.
A betegellátás stabilitása akkor teremthető meg, ha sikerül egy hosszú távra tervezhető finanszírozási rendszert kialakítani – közölte az elnök, aki ezért felkéri a négy klinikai központ ezzel a területtel foglalkozó szakembereit, hogy közösen dolgozzanak ki olyan modellt, amelyet “bármilyen egészségügyi kormányzat” figyelmébe lehet ajánlani.
Az SZTE klinikai központjának gazdálkodásával kapcsolatban a rektor közölte, a számítások szerint idén 2,1 milliárd forinttal haladják meg a gyógyító tevékenység kiadásai az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott térítési díjakat. Az év első nyolc hónapjában az egyetem más – így az oktatásból származó – bevételeiből 680 millió forintot fordított a klinikai központ finanszírozására – tudatta Szabó Gábor.
Hozzátette: ez átmeneti megoldás, és – mivel a klinikák fenntartója szintén az oktatási tárca -, jogszerű is, hosszú távon azonban veszélyezteti az egyetemek likviditását.
Szabó Gábor szerint az akadémiai szféra szempontjából megoldás lenne, ha a felsőoktatási törvény módosításával az Országgyűlés megteremtené a lehetőséget arra, hogy a klinikai központok önálló jogi személyként gazdálkodjanak.
Az SZTE gazdálkodása stabil, és a felsőoktatási intézmény rendelkezik az önerővel a közeljövőben uniós támogatással induló több milliárd forintos költségvetésű fejlesztési programokhoz. Ahhoz, hogy ez így maradhasson, rendezni kell a klinikai központok finanszírozását – mondta a rektor.

Előző sztori

Átadták a Nagylakon elfogott olasz maffiózót – VIDEÓ

Következő sztori

Fűszerpaprika-ünnep lesz a hétvégén Szegeden