Írjon nekünk

Egészség

Rektori konferencia: ötmilliárdos pluszforrást az egyetemi klinikai központoknak!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elvárja, hogy a kormány azonnali intézkedéssel mintegy ötmilliárd forint pluszforrás bevonásával stabilizálja az egyetemi klinikai központok ez évi finanszírozását – közölte a szervezet elnöksége kedden az MTI-vel.

A nyilatkozat szerint a testület mélységes aggodalommal követi a 2009. évi egészségügyi (gyógyító-megelőző) finanszírozás alakulását és a 2010. évi költségvetés egészségügyi fejezetének tervezett számait.
Az MRK elnöksége kiemelte: a 2009. évi egészségügyi finanszírozás lehetetlen helyzetbe hozta a klinikai központokat, s ezáltal a négy egyetemet is (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged). Közlése szerint a gyógyító-megelőző kassza összegének csökkentése oda vezetett, hogy az év utolsó harmadában még az első félévhez képest is 75-80 százalékos áron tervezik finanszírozni a betegellátást. Ez az egyetemeken összességében mintegy 5 milliárd forint hiány felhalmozását eredményezi.
Rámutatott arra, hogy a klinikai központok nem rendelkeznek a túléléshez szükséges tartalékkal, mivel azokat már felélték. A finanszírozás 2009. és 2010. évi tervezetei ellehetetlenítik az egyetemeket, a kiemelten támogatott programok esetében meggátolják az időben történő szerződéskötést és a megvalósítást, továbbá veszélyeztetik a szükséges önerő biztosítását – tette hozzá.
“A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége nyomatékosan felhívja a felelősen gondolkozó döntéshozókat, parlamenti képviselőket arra, hogy az egyetemi betegellátás komplex helyzetét és hatásait figyelembe véve ne hozzanak olyan döntést, amelynek hatásai már rövid távon is káros hatásúak az egészségügyre, a felsőoktatásra,a hazai egészségiparra, s ezáltal az egész nemzetgazdaságra” – olvasható a nyilatkozatban.
A testület kitért arra: a fentiek alapján támogatja a kórházi szakmai szervezetek – köztük a Magyar Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége és a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület – által 2009. szeptember 16-án elfogadott állásfoglalást.
A Magyar Kórházszövetség és társszervezetei aznap rendkívüli ülést tartottak, s az azt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozták: nincs elég pénz az idén az egészségügyi intézmények működtetésére, és a szaktárca által megküldött finanszírozási rendelettervezet az ágazati érdekképviseletek számára elfogadhatatlan.
A szervezetek vezetői állásfoglalásukban jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték a tervezetet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járó betegeket fogadó intézmények forrásait.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Szlávik: Három biztató oltóanyag-kísérlet is zajlik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Három olyan koronavírus elleni oltóanyag-kísérlet is zajlik a világban, amelynek biztatóak az eredményei – mondta a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Egészség

Több mint kétmillióan épültek fel a koronavírusból világszerte

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A világban 5 211 172-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 338 183, a gyógyultaké pedig 2 056 650.

Tovább olvasom

Egészség

840 millió forintos eszközbeszerzés zajlott az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A járványügyi védekezéshez.

Tovább olvasom

Aktuál