/

Iglódi István rendezi az évad első darabját

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found




Szeptember 25-étől játssza a Szegedi Nemzeti Színház Jacques Offenbach „Orfeusz az Alvilágban” című operettjét. Iglódi István, a darab rendezője, a pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője a színház sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ellentétben a nálunk megszokott bécsi operettel az Orfeusz egy francia darab – erről is beszélgettünk a rendezővel.

– Korántsem most rendezi először a darabot, miért vállalja egy rendező ugyanazon mű többszöri újrarendezését?

– Ha az ember megkedvel egy művet, akkor azért vállalja szívesen a megrendezését újra meg újra, meg úgy érzi, talán van még benne valami, és az évek múltával nekem is egyre több mondanivalóm van arról, amit ez a mű tartalmaz. Mindig nagy izgalommal várom az új színészeket, hiszen minden egyes új művész meghatározójává tud válni egy előadásnak. Így a két főszereplőt, Orfeuszt és Eurydikét megformáló két szereposztás más-más előadást eredményez.

– A darab minden színésze nagy tisztelettel beszél önről, milyen csapat állt össze?

– Remek összeállítást sikerült összehoznunk: Bakos-Kiss Gáborral és Bucsi Annamáriával már több alkalommal sikerrel dolgoztam együtt. Boldizsárt másik műfajból ismertem, Krisztát viszont nem. Nagyon kellemes meglepetés volt a számomra.

– Az Orfeuszról elárulta, hogy francia operett lévén mindent kigúnyol, semmi sem szent, nincsenek mitológiai hősök: a magasban székelőknek is ugyanaz a problémájuk, mint az egyszerű embereknek. Mit gondol, vagy mit tapasztalt korábban, francia szokatlansága ellenére szeretni fogják a nézők?

– Ezt nehéz megmondani. Ha a néző olyan elvárással jön a színházba, mint egy bécsi operettre, akkor túlságosan frivolnak, túlságosan humoros és minden értéket megtámadó művel kell szembesülnie. Ugyanakkor az offenbachi darab mélyén olyan erős humánum is lapul, amelynek minden embert meg kell érintenie. 1976-ban, mikor az Állami Operettszínház átdolgoztatta ezt a művet, a munkát Romhányi Józsefre bízták, akit véleményem szerint méltatlan módon a magyar irodalomban csak „rímhányóként” tartanak számon, de olyan fantasztikus nyelvi bravúrral készítette el az átdolgozást, hogy én, aki tényleg ismerem a szöveget, magam is elképedek nap mint nap az ötletein – ez biztosan megragadja majd a közönséget is.


no images were found

– Említette, hogy az énekeseken túl új örömöket is talál egy-egy újrarendezésben, el lehet árulni, az Orfeuszban most mi ragadta meg?

– A darab azt sugalmazza: tökéletesen egyformák vagyunk, mindegy, hogy ki milyen rangban van, kit milyen helyzetbe hozott az élet: ugyanolyan ember marad az összes hibájával és erényével együtt még akkor is, ha az illető az istenek ura, Jupiter. Ezt azt hiszem a mai világunkban, amikor olyan sok új meghatározó tényező lép be, amelyek valójában nem is igazi emberi értékek, akkor ezt jól esik újra és újra végiggondolni.

– Tegyünk egy kis kitekintést rendezői tevékenységére. Bizonyára előfordult már, hogy olyan darabot bíztak önre, amelyet nem tartott különösebben jó műnek. Hogyan áll egy rendező egy rossz darabhoz?

– Erre azt illene kapásból válaszolnom, hogy az illető rendezőnek nem kell megrendezni a kérdéses darabot. De tegyük fel, hogy a rendezőnek ez a hivatása, ebből él meg, vagy ha ezt nem vállalja, akkor nem kap majd meg két olyan másikat, amit viszont nagyon szívesen megcsinálna. Erre való a művészetek mesterségbeli része. A professzorom, Nádasdy Kálmán azt mondta, hogy létezik egy olyan része is ennek a szakmának, ami a tisztes ipar. Egy bizonyos színvonalon minden előadást meg kell tudni rendezni. Ezt próbálták oktatni a főiskolán, a művészetet ugyanis nem lehet megtanítani. Az blöff. Akit az édesapja, édesanyja és a Jóisten úgy teremtett meg, abból még művész is lehet.

– Térjünk vissza az Orfeuszhoz, pontosabban annak műfajához: gyakorta hallani, hogy itt Magyarországon egyre kevésbé becsülik meg az operettet. Ön hogyan vélekedik a műfajról?

– Az operett számomra egy gyönyörű szép szürrealista mese. A mesét pedig igenis igénylik a felnőttek is, amelyről persze az ember az eszével tudja, hogy ez nem lehet igaz. De olyan gyönyörű lenne, ha igaz lenne! Ez az érzés pedig mindegyikünkben ott él.

Előző sztori

Rendelt-e Botka-portrét az önkormányzat?

Default thumbnail
Következő sztori

Szombat-vasárnap: Évadnyitó a bábszínházban

Legutóbbi hasonló cikkek