Közélet

Idén már 6 milliót kapott az előzetesben lévő Hunvald

Idén már 6 milliót kapott az előzetesben lévő Hunvald

2009. szeptember 20., vasárnap
Idén már 6 milliót kapott az előzetesben lévő Hunvald

A február óta előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester azóta is kapja havi 740 ezer forintos juttatását az önkormányzattól – értesült az InfoRádió. A hivatali vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsított Hunvald Györgynek eddig csaknem 6 millió forintot fizettek ki.

Vattamány Zsolt

, a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője szerint a polgármester számára haladéktalanul meg kell szüntetni ezeket a kifizetéseket. A februárban letartóztatott Hunvald György az önkormányzattól havi 742.560 forint juttatást kap, így amióta nem dolgozik, összesen 5.940.480 forinttal gyarapodott a számlája. A frakcióvezető összehasonlításképpen elmondta, a kerület idén a fűtéstámogatásra 500 ezer, szociális alapú gyermekétkeztetésre pedig mindössze 3 millió forintot tervezett. A Fidesz javaslatáról akár már a hétfő reggeli képviselő-testületi ülésen dönthetnek. A Legfőbb Ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyekben folytatott nyomozás október 3-án lejáró határidejét további négy hónappal, jövő február 3-ig meghosszabbítja az ügy kiterjedtsége és bonyolultsága miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.