Csongrád megye szobrot állít a Don-kanyarban elesettek emlékére

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Don-kanyarnál elesett Csongrád megyei áldozatoknak állít emléket a Halottak napjához közeledve a Csongrád Megyei Önkormányzat a Megyeháza előtt. Kliegl Sándor szobrászművész „Háború” című alkotásának felállításához bárki hozzájárulhat, aki úgy érzi, eddig nem tudott méltóképpen emlékezni családtagjaira, ismerőseire adta hírül a Csongrád Megyei Közgyűlés sajtóközleménye.

Tudjuk, hogy a 200 ezres II. Magyar Hadsereg gyenge felszerelés hiányában, több napos kitartó küzdelem után felmorzsolódott a gigászi túlerővel szemben. A teljes létszámból 120 ezren soha nem térhettek vissza szeretteikhez. Szerencsés és ritka eset volt, ha valaki mégis visszatért.
Csongrád megye II. világháborús embervesztesége megközelíti a 20.000 főt, amelynek mintegy fele a Don-kanyarban esett el. Szeged 4728 fős teljes emberveszteségéből 2500-3000 fő volt a doni áldozatok száma.
„Örömteli érzés, hogy az elmúlt két évtizedben már lehetett beszélni, megemlékezni a Don-kanyarban 1942 januárjában elesett magyar katonákról, áldozatokról. Személyes érintettség alapján is mondhatom, hogy jó érzés látni, ha a mártír katonák emlékét igyekszünk megőrizni, ápolni. Bár édesapám a kevés túlélő közé tartozott, mai napig őrzöm hadifogoly-leveleit, amelyek bepillantást engednek egy magyar katona gondolkodásába, lelkébe” – mondta Tóth István muzeológus-történész.
„A nyilvános megemlékezésnek nem volt eddig helye Szegeden, ezért tekinthetjük a mostani emlékművet a Szabad emlékezés szobrának. Mindannyian a saját hőseinket képzelhetjük a szobor figuráiba. A személyes fájdalom oldódását segítheti, ha lehetőséget adunk az utódoknak, hogy maguk is hozzájáruljanak az emlékezőhely létrehozásához. Sokkal inkább sajátunknak érezzük majd a szobrot, ha közülünk azok, akik ezt lelki szükségletnek érzik, kisebb-nagyobb, vagy akármilyen csekély összeggel hozzájárulhatnak a szobor felállításához. Meggyőződésem, hogy ez nem pénz-, hanem lelki kérdés” – mondta Magyar Anna elnök.
A szobor felállításával kapcsolatban a Csongrád Megyei Önkormányzat az alábbi felhívást teszi közzé:

FELHÍVÁS

A Csongrád Megyei Önkormányzat szobrot állít a Don-kanyarban elesett Csongrád megyei áldozatok emlékére a Megyeháza előtt.

A nyilvános megemlékezésnek nem volt eddig helye Szegeden, ezért lesz mindannyiunk számára Kliegl Sándor szobrászművész „Háború” című alkotása a
Szabad emlékezés szobra.
Mindannyian a saját hőseinket képzelhetjük a szobor figuráiba. A személyes fájdalom oldódását segítheti, ha lehetőséget adunk az utódoknak, hogy maguk is hozzájáruljanak az emlékezőhely létrehozásához. Sokkal inkább sajátunknak érezzük majd a szobrot, ha közülünk azok, akik ezt szükségesnek érzik, kisebb-nagyobb, vagy akármilyen csekély összeggel hozzájárulhatnak a szobor felállításához.
Sokunknak ez nem pénz-, hanem lelki kérdés.
Ezért szívesen fogadjuk mindazok felajánlását, akik úgy érzik, hogy egy akármilyen csekély összeg befizetésével személyesen is részesei kívánnak lenni az emlékhely kialakításának.
Az erre a célra létrehozott számlaszám:
Erste Bank 11600006-00000000-36520963
A számlatulajdonos neve:
„Csongrád Megyei Önkormányzat”

Felajánlásaikat előre is köszönjük!
A Csongrád Megyei Önkormányzat nevében Magyar Anna, a Közgyűlés elnöke

Előző sztori

Szegedi Fidesz: hazánk elvesztette szuverenitását

Következő sztori

Avar kori sírokat találtak a régészek Szeged-Szőregen