Somogyi: Keményebb a munka Szegeden, mint Újpesten

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Évek óta szerette volna megszerezni a Szeged Beton vízilabdaegyüttese Somogyi Balázst. Az argentínai junior világbajnokság gólkirálya az idén határozta el, hogy eljön Újpestről. A 201 centiméteres pólós Szegeden látja továbbiakban szakmai fejlődésének útját. A szentesi fiatalember a Kotorba igazolt olimpiai bajnok Varga Tamás helyén játszik.

A szentesi Somogyi Balázs négyéves budapesti kitérő után idén érkezett a Szeged Beton vízilabdacsapatához. A nyúlánk, 201 centiméteres fiatalember nem tagadta, azért jött el az Újpestből, mert nem látta biztosítottnak a jövőt a lila-fehéreknél. Bár 2010-ig szerződése volt a fővárosi együttessel mégis elengedték. Ennek oka, az UTE anyagi gondokkal küzd.
„Örömmel jöttem Szegedre, tudom, itt tovább fejlődhetek. Remek a csapat és nagy tekintélyű az edző. Kell ennél több? Kásás Zoltán edzőtől rengeteget tanulhatok még, holott nagyon jó viszonyban voltam az UTE edzőjével Petrovics Mátyással is, akinek rengeteget köszönhetek” – mondta a 24 éves vízilabdás. Hozzátette: biztos abban, hogy nagyon egységes csapat formálódik Szegeden, mindenki egyfelé húz, és egy közös cél van. Mindez rengeteget jelent majd egy olyan bajnokságban, ahol apró dolgok fognak dönteni az első öt helyen.
A montenegrói Kotorba igazolt olimpiai bajnok Varga Tamás helyén játszó Somogyi Balázs éhes a sikerre, hiszen az újpesttel kiugró eredményt nem értek el, egyszer sikerült elcsípniük a magyar kupa harmadik helyét. Az ifjúsági Európa bajnok játékos az argentínai junior világbajnokságon, ahol a magyar válogatott az ötödik lett, a legtöbb gólt szerezte.
„Nem titok a bajnokságban döntőbe várom a csapatot, szeretnék már egy fényes érmet átvenni. Tudom, nagyon sokat kell dolgoznunk, de ennek éppen most van itt az ideje. Ezerrel alapozunk. Más jellegű edzéseket végzünk, mint Újpesten, keményebb a meló. Küzdök rendesen, de remélem előbb vagy utóbb könnyebb lesz elvégezni az edzéseket. Az úszás esik a nehezemre, mindig is az volt a leggyengébb pontom. Bevallom, azért lettem pólós, mert labdázni szeretek” – fejtegette a játékos.
Természetesen a Szentesen nevelkedett vízipólósnak a megyeszékhely, Szeged nem ismeretlen. Még akkor is sűrűn megfordult itt, amikor az UTE-ban játszott. Nem tárgyalni járt a szegedi vezetőkhöz, noha a Szeged Beton régóta szerette volna megszerezni, hanem főiskolai tanulmányait itt végezte. Somogyi Balázs a nyáron diplomázott pedagógia szakon. A tanulmányai befejezése után csak a vízilabdára kell koncentrálnia.
„Természetesen szeretnék egyszer felnőtt válogatott lenni, de azt is tudomásul kell vennem, hogy a jelenlegi magyar válogatott is nagyon erős. A posztomon olyan játékosok vannak, mint a két Varga, Szívós és Kásás Tomi, ha visszatér. Erre a posztra bekerülni nagyon nehéz. Természetesen a felkészülésben megteszek mindent, és majd meglátjuk mire lesz elegendő” – mondta a tehetséges játékos.

Előző sztori

Október 10-én Bukarestben lesz a román-magyar közös kormányülés

Következő sztori

Zágrábban kezdi az ETTU-kupát a Floratom Szeged