Vélemény

Nyájállamok füstölgő polgárai

Nyájállamok füstölgő polgárai

2009. augusztus 14., péntek
Nyájállamok füstölgő polgárai

Ha a dohányosokat illető, egyre eszkalálódó törvények tényleg azt a célt szolgálják, hogy a nem dohányosokat megkíméljék a dohányfüsttől, nem pedig egy kijelölt kisebbségi célcsoport üldözését, akkor gondolkodni lehetne azon, vajon nem lehetne-e a hivatalokban – mondjuk emeletenként – egy dohányzószobát kijelölni, nem lehetne-e a vendéglátó helyeket dohányzókra és nem dohányzókra felosztani.

A vendéglátó terek és újabban a közterek teljes dohányzásmentesítése nem hazai találmány, része csupán az EU régóta zajló dohányzás ellenes kampányának. Máig fel nem fogható, miként kerülhetett e kampány középpontjába eme esztelen ötlet, hiszen statisztikai alátámasztásra sem szorul, hogy ezeken a helyeken a dohányosok csak napi adagjuk egy kisebb részét, sokszor csupán töredékét füstölik el, a többit az utcán és mindenekelőtt otthon szívják el. Könnyű belátni, hogy ezen tiltás hatására se a dohányzók száma, sem a dohányzás társadalmi összmennyisége nem fog csökkenni. Ezt számos ország esete bizonyítja, ahol már bevezették a tilalmat. Nyilván csökkent a vendéglátóhelyek forgalma és bevétele, ám mit sem változott a dohányáruk eladásából származó állami jövedelem. Ergo, az említett országok polgárai nyilvánvalóan nem vásároltak és fogyasztottak kevesebb dohányárut azóta sem. A másik kimondott cél: a vétlen passzív dohányosok lehetséges ártalmainak csökkenése sem fog bekövetkezni, sőt éppen ellenkezőleg, növekedni fog. Azt a füstöt ugyanis, amelynek a belélegzésétől az éttermek, a sörözők és a kávézók nem dohányzó vendégei a tilalom hatályba lépésétől helyenként mentesülnének, az utcán sétálók, s főleg a dohányosok eleve is kiszolgáltatottabb családtagjai – köztük gyermekei – fogják megkapni otthon, ráadásként. Nem ártana végre tisztázni a Magyar Köztársaság és az Európai Unió közti viszonyt. Most, hogy hosszas ácsingózás és megalázó várakoztatás után beengedtek, és mi önszántunkból bent vagyunk, jó volna, ha valaki megmondaná, hol a határa a nemzeti szuverenitásnak. Jelen esetben, ha az egészségpurizmus brüsszeli bürokratái úgy látják jónak, hogy a zárt vendéglátói terekben és közterületen, parkokban, játszótereken, állomásokon ezentúl ne lehessen dohányozni, akkor a nyájállamok vezetői már csak a magukban való füstölgésre inthetik a polgáraikat. Az nem lehet, hogy Anglia, Németország stb. rábólint, Magyarország, Görögország, Spanyolország meg nem? Ha nem lehet szó róla, akkor miért nem? Benne van az EU jobb sorsra érdemes alkotmányában? Nincsen benne, csak kellemetlen, mert a nagyok esetleg ráncolnák a homlokukat, mi pedig elismerésre vágyó, új tag akarunk lenni. Vagy ez sincs, de a hazai tilalom bevezetése része valamilyen fontos háttéralkunak? Nem tudjuk, érdekes viszont, hogy a magyar Parlament egyetlen liberális pártjának szakminisztériuma készítette el anno (az azóta menesztett és elfeledett Horváth Ágnes regnálása alatt) az említett törvényt, és nagyjából ők is vezényelték le a dohányzó kisebbség kiűzését a vendégterekből. Ugyanaz a párt, mely örömömre elszántan védelmezi a faji, vallási, szexuális és más kisebbségekhez tartozók egyéni és kollektív jogait, emberi méltóságát és általában az emberi jogokat. Mégis, hogyan fér össze a könnyűnek minősített drogok legalizálását célzó SZDSZ-kampány a dohányosok üldözésével, az ellenük hozott törvényt követően pedig a szankcionálásukkal, szélsőséges esetben kriminalizálásukkal? Spanglit szívni az utcán, az aluljáróban és otthon liberálisnak tetsző, ám presszóban cigarettázni liberálisnak nem tetsző cselekedet? Miként is hangzik az ide vonatkozó egzisztencialista maxima: A személyes szabadságom addig terjed, ameddig nem sérti a mások szabadságát. Konkrét esetben, akkor kellene és lehetne a politikai hatalomnak egyáltalában fontolóra venni a vendégterek és közterek szabályozásának kérdését, ha a nem dohányzókat ott érő sérelmek tartósak és kiküszöbölhetetlenek lennének. Ám, nem azok. Ha a dohányosokat illető, egyre eszkalálódó törvények tényleg azt a célt szolgálják, hogy a nem dohányosokat megkíméljék a dohányfüsttől, nem pedig egy kijelölt kisebbségi célcsoport üldözését, akkor gondolkodni lehetne azon, vajon nem lehetne-e a hivatalokban – mondjuk emeletenként – egy dohányzószobát kijelölni, nem lehetne-e a vendéglátó helyeket dohányzókra és nem dohányzókra felosztani. Az okfejtésemből mégis valamit kifelejtettem: az emberi hülyeséget.

No smoking Tuti

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.