Sport

Kosárlabda: Baján vendégeskedett az SZTE-Szedeák

Kosárlabda: Baján vendégeskedett az SZTE-Szedeák

2009. augusztus 21., péntek
Kosárlabda: Baján vendégeskedett az SZTE-Szedeák

A pénteki felkészülési meccsen bemutatkozott a Szolnokról érkezett új center, Kovács Dávid is.

Az ugyancsak az NB I/B-ben szereplő Bajai Bácskához látogatott pénteken a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Az igen barátságos hangulatú edzőmeccs öt, 20 pontig tartó partiból állt, ezek közül négyet a szegediek nyertek meg – ám az eredmény a felkészülés ezen szakaszában még a legkevésbé sem számít. A hangsúly az új játékosok beillesztésén, a csapatjáték finomhangolásán van. „A beteg

Varga Dániel

kivételével mindenki lehetőséget kapott, s akadtak igen jó egyéni teljesítmények is. Természetesen felvezető jellegű mérkőzésről lévén szó elsősorban arra igyekeztem figyelni, min kell majd dolgoznunk a következő hetekben. Összességében pozitív benyomásokat szereztem, de önkritikusan meg kell jegyeznem, a védekezésünkön akad még mit csiszolni... Persze egyáltalán nem meglepő, hogy nem működik még olajozottan a gépezet, hiszen három új kosárlabdázó szerepelt a kezdőben” – mondta portálunknak

Bonifert Domonkos

, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák vezetőedzője.

Gémes Levente, Molnár Miklós

, de ki lehet a harmadik új fiú? – kérdezhetik joggal a SZEGEDma.hu olvasói. Nos, nem sokkal azután, hogy a gárda nekivágott az alapozásnak, történt egy változás centerposzton.

Kukla Zsolt

némiképp váratlanul az NB I/B-s Hódmezővásárhelyhez kötelezte el magát, a helyére egy roppant tehetséges fiatalembert igazoltak a szegedi vezetők. Az 1987-es születésű, 2 méter magas

Kovács Dávid

Szolnokról érkezett a csongrádi megyeszékhelyre. Tavaly a Szolnoki Főiskola színeiben figyelemreméltó 16.6-es pont-, illetve 8.7-es lepattanóátlagot produkált az alapszakaszban, de az A csoportos szolnoki alakulatban is többször pályára lépett. „Nehezen tudom megérteni, Kukla Zsolt esetében mi történt pontosan. A klub megegyezett vele, erre ő – akárcsak korábban

Kovács Attila

– egyszerűen meggondolta magát. Sok sikert kívántam neki Vásárhelyen, majd az idő eldönti, jól határozott-e. Ami Kovács Dávidot illeti, őt korábban is szerettük volna már megszerezni, úgyhogy nagyon örülök az érkezésének. Hosszabb távon is számítunk rá, igazán szimpatikus fiatalember, akin látszik, hogy szeretne dolgozni és fejlődni. A csoportos csapatok is szerették volna a soraikban tudni, de ő minket választott, hiszen itt sok játéklehetőséget kaphat, s olyan együttesbe került, amely szisztematikusan építkezik és komoly célokat tűzött ki maga elé” – beszélt a játékoscseréről a mester. Bonifert Domonkos hozzátette: ha minden a tervek szerint alakul, nagyszerű, magas szerkezetű kezdője lehet a Szedeáknak, melyben Molnár Miklós a kettes,

Nyilas István

a hármas, Kovács Dávid a négyes, Gémes Levente pedig az ötös poszton szerepelhet. A szegedi csapat további programja a következőképpen néz ki: jövő hét pénteken Vásárhelyen, szombaton Kecskeméten játszanak edzőmeccset Nyilasék, majd szeptember első hétvégéjén egy bonyhádi tornán lépnek parkettre a hazaiak, a Baja és az Óbudai Kaszások társaságában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.