Kultúra

Botka: jövőre is a Partfürdőn lesz a SZIN

Botka: jövőre is a Partfürdőn lesz a SZIN

2009. augusztus 30., vasárnap
Botka: jövőre is a Partfürdőn lesz a SZIN

Csaknem 62 ezren látogattak el az idei Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN), a nyárzáró fesztivál ezzel nézőcsúcsot ért el – tájékoztatta Dömény Ágnes, az esemény sajtóreferense az MTI-t vasárnap. Tavaly 59 ezer vendéget fogadtak a Partfürdőn.

A rendezvényen 250 koncert – többek között Macy Gray, a Guano Apes és Gabriella Cilmi fellépése – várta a vendégeket, a legsikeresebb nap a szombati volt.

Botka László

(MSZP) szegedi polgármester vasárnap kiadott közleményében – azzal kapcsolatban, hogy a város főjegyzőjének határozata értelmében szombat éjfélkor be kellett fejezni a műsorszolgáltatást a fesztiválon – leszögezte, hogy jövőre is lesz SZIN, mégpedig a megszokott helyszínen, a Partfürdőn. A közlemény szerint a lakossági bejelentések nyomán elvégzett mérések azt mutatták, hogy a hangterhelés a négynapos rendezvény során két este – szerdán és pénteken – néhány órára meghaladta az előírt értéket. A vizsgálat megállapította, hogy néhány koncert és produkció hangtechnikusa időnként nem tartotta be a szabályokat, ezért a jövőben a produkciókkal kötött szerződésekben az előírt zajszint túllépése szigorú büntetést és kártérítést von majd maga után. A szervezők ezenkívül hangtechnikai szakembereket bíznak meg további zajszintcsökkentő berendezések és zajvédő falak telepítésével. A 2003-ban újraindított Szegedi ifjúsági Napok (SZIN) a város rendezvénye, az önkormányzat cége szervezi, már három éve költségvetési támogatás nélkül működik, és Magyarország egyik legnépszerűbb ifjúsági fesztiváljává vált – áll Botka László közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.