Toleranciatábor nyílt Topolyán

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Duna-menti országok és a régió fiataljainak részvételével Topolyán vasárnap este ünnepélyesen megnyitották a III. nemzetközi Toleranciatábort, ahol augusztus 1-jéig 170 középiskolás fiatal – szinte egész Európa képviseletében – barátkozik egymással és szerez ismereteket. Az ünnepélyes megnyitón Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke is részt vett.

Július 26. és augusztus 1-je között tart az idei Toleranciatábor Topolyán – írja a VajdaságMA hírportál. A tábor műhelymunkáinak témája az európai integráció, a Duna-menti régió távlatai, a tolerancia fogalma, a környezetvédelem, a világ- és gazdasági válság. A beszélgetések szerb, magyar, szlovák, román, német és más nyelveken folynak. A résztvevőket számos sportrendezvény és koncert is várja.
Az ünnepélyes megnyitón Slavica Đukić Dejanović, a szerbiai parlament elnök asszonya kijelentette, hogy „a megállíthatatlan fejlődésben a városok és a régiók lesznek a demokrácia fejlesztésének fő hordozói”. Kiemelte: az a tény, hogy Vajdaság Duna-menti régió, nagy értéket jelent Vajdaság, Szerbia és Európa számára egyaránt.
Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke a megnyitón a Toleranciatábor fontosságát hangsúlyozta, mondván, naponta kell munkálkodni azon, hogy mint ahogy a táborban jelen levő fiatalok megtanulják a toleranciát és annak nagyköveteivé válnak, mindannyian – a polgárok, a régiók és az államok is – ugyanezt tegyük.
A teljes cikk a VajdaságMA portálon olvasható.

Előző sztori

Thealter – illúzió blog: hetedik nap

Következő sztori

A kotori mazsorettek meghódították a megyét