Közélet

Szellemkerékpár a halálos baleset helyszínén

Szellemkerékpár a halálos baleset helyszínén

2009. július 31., péntek
Szellemkerékpár a halálos baleset helyszínén
Emlékezést tartottak pénteken Dorozsmán az elmúlt heti halálos baleset helyszínén a kerékpárosok. A kereszteződésben szellemkerékpárt helyeztek el, rózsát tűztek a küllők közé és mécseseket gyújtottak. Az elhunyt kerékpáros férfi hozzátartozói is megjelentek a megemlékezésen. Harminc kerékpáros gyűlt össze pénteken délután a Széchenyi téren, hogy emlékezzen arra a 77 éves férfira, akit Dorozsmán, a Széksósi út és az Északi sor kereszteződésében halálra gázolt egy teherautó. A bringások úgynevezett szellemkerékpárt is magukkal vittek a városon. A cél a baleset helyszíne volt, ahova az áldozat hozzátartozói is eljöttek. A szomorú eseményre jó néhány dorozsmai is összesereglett, akik között még mindig az volt a téma, hogy ki lehetett a hibás. Tény, a főutat keresztezi a kerékpárút, és hiányzik egy jelzőtábla. A kerékpárosok az egyik KRESZ-táblához rögzítették a fehérre meszelt kétkerekűt, majd a küllők közé vörös, illetve fehér rózsákat helyeztek el, és meggyújtották az emlékezés mécseseit. Az elhunyt férfi felesége a kerékpár előtt elcsukló hangon köszönte meg az emlékezőknek a rövid szertartást: „Ebben a rohanó világban magható ez az összetartás. Nagyon köszönöm mindenkinek” – mondta a gyászoló asszony. Néhány perc néma csend következett, mialatt sorban zúgtak el a kamionok a Széksósi úton. Talán ha kettő lassított, pedig messziről látható volt, hogy a kereszteződésben több tucat kerékpáros ácsorog. A megemlékezés végén a kerékpárosok egy perces csengetéssel adóztak az elhunyt férfi előtt. „A rendőrségtől kaptunk egy listát, hogy hol és milyen gyakorisággal fordulnak elő balesetek Szegeden. Tudomásunk szerint ez csak töredéke, 10-15 százaléka lehet annak, amennyi baleset történik – mondta Dovalovszki András kerékpáros aktivista, a megemlékezés szervezője. Hozzátette: megszámlálhatatlanul sok, kerékpárosokra nézve veszélyes pont van Szegeden. „A szellemkerékpárnak többek között az a lényege, hogy felhívjuk az önkormányzat és az útkezelők figyelmét, nem elég csak kialakítani kerékpárutakat, azoknak balesetmentesnek kell lenni és karban is kell tartani” – magyarázta szomorúan a szervező. Elmondta: szakmai civil szervezetként rengeteg energiát fordítanak arra, hogy már a kerékpárút tervezés időszakában az önkormányzatnak szakszerű segítséget nyújtsanak. „Sajnos a mai napig nem veszik figyelembe javaslatainkat. A legújabb szegedi 300 milliós projektbe 58 millió forintért készült el a hattyasi vasúti átjáró, ahol kétszer kell keresztezni egy nagyon forgalmas utat a kerékpárosnak, hogy átjusson Hattyasról Szegedre. Javaslatunk az volt, hogy kerékpársávot kell létrehozni. Az egyeztetéseken kész tények elé voltunk állítva, így nem mondhattunk semmit. Szerintünk szabályba ütköző, ahogy kerékpáros átvezetés nélkül alakították ki az átkelőt. Az önkormányzat azzal védekezik, hogy átvette a kialakítást a közlekedési hatóság. De említhetnénk a Csongrádi sugárút kialakítását is, ahol a kerékpárosok olyan aszfalt utat kaptak, amely szétrázza a kerékpárokat és a rajta ülőket” – sorolta a szellemkerékpár árnyékában Dovalovszki András. Szellembiciklik Budapesten - nézze meg itt a videót!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.