ARC

Ágh Péter: Sürgősen meg kell szabadulni ettől a rezsimtől

Ágh Péter: Sürgősen meg kell szabadulni ettől a rezsimtől

2009. július 25., szombat
Ágh Péter: Sürgősen meg kell szabadulni ettől a rezsimtől
aghpeter1.jpg

A nemzeti-polgári oldalnak a következő időszakban olyan ország vízióját kell fölépítenie, amely azzal a valós alternatívával szolgálhat a fiatalok számára, hogy érdemes itthon maradniuk, hiszen az állam segíti őket a pályakezdésben, családalapításban és az otthonteremtésben - véli Ágh Péter, a Fidelitas frissen megválasztott elnöke, aki csütörtökön a SZEGEDma.hu szerkesztőségében vendégeskedett. A 27 esztendős szombathelyi országgyűlési képviselő szerint a Jobbik nem jelent igazi alternatívát az ifjúság számára.

- Néhány héttel ezelőtt Csepreghy Nándor Fidelitas-alelnök nyilatkozta portálunknak, hogy a fiatalok nagy többsége eltávolodott a közélettől. Mivel az ifjúság mindig is a nemzeti oldal komoly bázisának számított, gondolom, elnökségének egyik kiemelt feladata ennek a folyamatnak a megállítása, visszafordítása. Milyen eszközökkel lehet ezt elérni?

- Az Ifjúság 2008 nagy mintás közvélemény-kutatásból valóban jól látható, hogy a fiatalok döntőhányada sajnos nem igazán aktív a politikában. Az is kiderült viszont, hogy 70 százalékuk a Fideszt, a polgári oldalt támogatja. Úgy gondolom, ez nem véletlen, hiszen az elmúlt évek szocialista kormányzása során folyamatosan olyan csomagokkal sújtották a fiatalokat, melyek véglegesen ellehetetlenítették a pályakezdési, családalapítási lehetőségeiket. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy szinte mindenki külföldön keresné a boldogulását. Világosan látjuk a feladatunkat! Nekünk a következőidőszakban olyan ország vízióját kell fölépíteni, amely azzal a valós alternatívával szolgálhat, hogy a fiataloknak érdemes itthon maradniuk, hiszen az állam támogatja őket a munkához jutásban, az otthonteremtésben és a családalapításban. Mindehhez természetesen részletes programot kell alkotni, a Fidelitas pedig éppen ezen dolgozik

Navracsics Tibor,

a Fidesz frakcióvezetőjének felkérésére. Ezenkívül minden lehetőséget igyekszünk megragadni, hogy megszólítsuk a fiatalokat.

- Az új nemzedék megszólításához új utakra, új csatornákra is szükség van, egyre nagyobb a súlya az internetes kapcsolat- és közösségépítésnek.

- Az amerikai kampányokból mindig kiválóan lehet következtetni az Európában is megjelenő trendekre. Az internet hatalmas áttörést hozott az Obama-kampányban, olyan új lehetőségeket rejt, melyeket itthon is ki fognak használni. Annál is inkább igaz ez, hogy a már említett kutatás kimutatta: a fiatalok nem olvasnak újságot, a tévében is csak meghatározott tartalmakat néznek, tehát az információt a világhálóról szerzik be. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy a következő választási kampány Magyarországon is az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben épül majd az internetre.

- Ha már szóba került a választási kampány, milyen szerepe lehet a Fidelitasnak, különösen annak tükrében, hogy az önt megelőző elnök, Szijjártó Péter Orbán Viktor elnöki kabinetjének vezetője lett?

- Először is bízom benne, hogy minél hamarabb sor kerül az országgyűlési választásokra, hiszen az országállapota azt kívánja, hogy sürgősen szabaduljunk meg attól a rezsimtől, mely sem hazánk, sem a fiatalok ügyét nem vitte előbbre. Ami a Fidelitas szerepét illeti, mint a Fidesz egyik legfontosabb szövetségese minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, mely komolyan veszi a fiatalok problémáit, érdekeit.

- Hallottunk már arról, kik a felelősök azért, hogy a mai fiatalság elfelejtett vagy kisemmizett nemzedékkévált, hogy új vízióra van szükség és programalkotás zajlik, de mégis: milyen konkrét lépésekre számíthatunk, ha a polgári oldal jut hatalomra Magyarországon?

- Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy azonnal felül kell vizsgálni azokat a megszorításokat -például a gyest és a gyedet érintően -, melyek ellehetetlenítették a családalapítást. A munkahelyteremtésben, otthonteremtésben is segítséget kell nyújtani, mert azt látjuk, hogy a fiatalok a mostani rendszerben nem tudnak önálló életet kezdeni. A diákhitel kamatát is át kell gondolni, mert ez a konstrukció már nem az, amit az Orbán-kormány idején bevezettek. A fiatalokat érintően olyan rendszert kell kialakítani, mely életük minden fontos első lépésében segíti őket, gondolok itt a tanulásra, a pályakezdésre, a családalapításra és az otthonteremtésre.

aghpeter3.jpg

-

Nemrég egy interjúban úgy fogalmazott, a Fidesznek megvan a véleménye a kormányzatról, amit ki is mond, azonban önök, fiatal politikusok talán még határozottabban fejezik ki, mit tartanak jónak és rossznak. A lassú, de biztos generációváltás radikálisabb hangot jelenthet majd a legnagyobb jobboldali párton belül?

- Ez egyfajta generációs jellegzetesség, ha nincs az ifjonti hév, az ifjonti lelkesedés és igazságérzet, talán nem léptek volna föl 1848-ban a márciusi ifjak, sem 1956-ban a pesti srácok. 1989-ben is

Orbán Viktor

és a Fidesz fogalmazott a legsarkosabban. A fiatalok mindig is világosan rámutattak a becstelen ügyekre. Azoknak viszont, akik ezt felróják nekünk, azon kellene elgondolkodniuk, miért élünk most ilyen országban. Reméljük, egyszer, nem is oly sokára eljutunk oda, hogy nem kell szóvá tenni a piszkos ügyeket - mert nem is lesznek ilyenek. Addig viszont ezt fogjuk tenni, még akkor is, ha ezt bizonyos balliberális körök nagyon unják.

- Azért is tettem föl az előzőkérdést, mert az önáltal idézett kutatás mellett több olyan felmérés is napvilágot látott az utóbbi időben, mely szerint a fiatalok nagy tömege a Jobbikhoz húz...

- Az énáltalam olvasott kutatások szerint a Jobbik legfőképpen a szocialisták gondja, hiszen az ő szavazótáboruk egy része állt melléjük. Azt tudom azonban mondani mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogy a Jobbikra szavazna, hogy ők nem tudják majd megoldani a mindannyiunkat sújtó problémákat. Nem tudnak érdemi választ adni a munkahelyteremtés, a családalapítás és a pályakezdés kérdéseire, már csak azért sem, mert nem fognak olyan kormányzati helyzetbe kerülni. Mint azt az EP-választás eredményei megmutatták, most reális esély van egy olyan kormány megalakulására, mely ismét a történelem főutcájára vezetheti hazánkat.

- Nem érzi tehátúgy, hogy a Jobbik bizonyos témák felszínen tartásával, radikálisabb húrok pengetésével teret hódít a fiatalok körében -például éppen a Fidelitas vagy a Fidesz rovására?

- Mire gondol?

- Hogy csak egyet említsek: romakérdés.

- Nézze, a romakérdés kapcsán a Fidelitas építőjellegűmagatartást tanúsít: a kongresszuson határozatot fogadtunk el, melyben tiltakozunk az ellen, hogy a kormány tovább csökkentse a roma fiatalok tehetséggondozására szánt pénzt. A Jobbik ezzel szemben nem éppen európai módon áll a kérdéshez. Nyilvánvalóan olyan problémakörről van szó, amit meg kell oldani, de ha eleve előítéletekkel közelítünk hozzá, abból nem lesz eredmény.

- A már idézett 168 Óra-interjúban kijelentette: nem lesz 2010-ben Szombathely polgármester-jelöltje. De mi szeretne lenni Ágh Péter 2010-ben?

-

Egyelőre annyit mondhatok: szeretnék úgy ébredni január 1-jén, hogy az előző félévem elnöki munkássága elérte célját, s a következő időszak nagy reményekkel kecsegtet a Fidelitas és a polgári oldal számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.