Évzáró Kész-focitorna a Topolyán

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

keszfocitorna20A Kész Labdarúgó Akadémia a Topolya sori focipályán vasárnap rendezett gyerektornával zárta a 2009-es tavaszi tanévet. Az akadémia két éve működik, több általános és középiskolában indított labdarúgóosztályokat, ahol délelőtt is edzhetnek a tehetséges focisták szakértő tanárok irányítása mellett.

A Topolya soron a 2000-2001-es korosztály fiataljai mérték össze tudásukat. A gyerekcsapatok hét iskolából, Sándorfalváról, Algyőről, a dorozsmai Orczyból, a Rókus II.-ből, a Jerneyből, a Gregorból és a Tisza-partiból érkeztek.

„A tornán nem vett részt, de az akadémiai rendszerünknek a tagja még a Makkosházi, Alsóvárosi és a szőregi Kossuth általános iskola is” – mondta Fröhlich László, a Kész Akadémia szegedi irodájának vezetője. „Két gimnáziumunkban, a Deákban és az Eötvösben a idén ősztől is sikerül osztályokat indítani, úgyhogy ezentúl két-két középiskolás csoportunk is lesz. Jelenleg 350 gyerekünk van, de az őszi beiskolázáskor ez a szám akár 500-ra is duzzadhat” – tette hozzá.

A gyerektorna végeredménye: első a Sándorfalva, második a Tisza-parti lett, a dobogó harmadik fokára a Rókus II. kapaszkodott föl. Az Orczy a negyedik, az Algyő az ötödik, a Gregor a hatodik, míg a Jerney a hetedik helyen végzett.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Kedden: Professzorok az iskoláról, az iskolákért

Default thumbnail
Következő sztori

Atlétika: Vidékbajnok lett négyszázon Godaish Péter

Legutóbbi hasonló cikkek