Sport

Vereséggel kezdett a HPQ Szeged

Vereséggel kezdett a HPQ Szeged

2009. május 11., hétfő
Vereséggel kezdett a HPQ Szeged
hpqmafc16
Hidegzuhany: kikapott a HPQ Szeged férfi röplabdacsapata a bronzcsata első mérkőzésén hazai pályán a MAFC-tól. A szegedi együttes csak egy játszmában nyújtott megfelelő teljesítményt, ellenfele sokkal összefogottabb volt. Legközelebb a HPQ vasárnap játszik Szegeden.

Rosszul indult a bronzpárharc a hazai pályán kezdő HPQ Szegednek a három nyert mérkőzésig tartó csatában. A MAFC sokkal nyugodtabban és, ami nem vált hátrányukra, pontosabban kezdett. Már az első technikai időnél 8-4-re vezettek a fővárosiak. A Szeged összekapta magát, és kiegyenlített (9-9), de az öröm néhány percig tartott. Gyenge hazai ütések következtek, amelyeket a vendégek könnyedén hárítottak, és lassan elhúztak. Hiába próbálta

Nusser Elemér

vezetőedző időkérésekkel felrázni csapatát, nem sikerült. Annál inkább ment a MAFC-nak, és 15-22-nél mindenki tudta a sportcsarnokban, hogy a szett a szegediek szempontjából elúszott. A négy dobos és a néhány kürtös a második játszmában sem csüggedt, csak az volt a kérdés, hogy a hangzavar felébreszti-e a HPQ-t. Nem altatta el a májusi meleg és a MAFC lendülete a Szegedet, ébredeztek a fiúk, és tartották magukat. Nem húzott el a MAFC, és olyannyira játékba lendült a HPQ, hogy

Nacsa

bombájával és ász szervájával 14-11-es előnyhöz jutott. Rövid ideig maradt csak a hárompontos előny, a vendég csapat 17-nél egyenlített. Mondhatni vért izzadtak a csapatok, mindkét együttesnek stratégiailag nagyon fontos volt a szettgyőzelem. Húsznál két pont előnyt tudott szerezni a MAFC, majd szett labdához jutott. Az elsőt hárította a HPQ, a másodikat nem. Lehet, hogy a harmadik játszma elején a MAFC 8-4-es vezetésnél elhitte, megvan a mérkőzés. Aztán nagyot csalódott, mert az egykori két szegedi válogatott,

Petheő

és

Csíkos

hatalmasat alakított. Előbb Petheő blokkolásai hozták tűzbe a közönséget, majd Csíkos remek ütései villanyozták fel a publikumot. Együtt tapsolt a játékosokkal a szurkolótábor, fergeteges hangulatot teremtve az újszegedi sportcsarnokban. A HPQ 14-nél egyenlített, és ezután csak két pontot engedélyezett az ellenfélnek. A végén a MAFC edzője,

Vocskó György

négy kezdőjátékosát is lecserélte, mert látta, reménytelen a helyzet. A negyedik játszma ugyanúgy kezdődött, mint a harmadik, a MAFC elhúzott, de ezúttal nyolc ponttal, 3-11. A kemény vendégnyitásokkal nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, több ász landolt a szegedi térfélen. A HPQ 17-nél négy pontot ledolgozott hátrányából, sőt közelebb is kerülhetett volna, de a játékvezetők elnéztek egy labdát, ami a szegedieket sújtotta. Így ismét nőtt a különbség a két együttes között. A HPQ-t megzavarta a rossz ítélet, a MAFC pedig 20-nál menetrendszerűen hozta a játszmát és ezzel a mérkőzést. A bronzéremért a párharc csütörtökön Budapesten folytatódik. Nusser Elemér:

„Összefogottabban játszott a MAFC, megérdemelten nyert. Sokat hibáztunk a nyitásfogadásokban, és ez megbosszulta magát.”

Férfi röplabda NB I-es ligabajnokság, a 3. helyért, 1. meccs: HPQ Szeged – MAFC 1:3 (-18, -23, 16, -19).

Újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Csikós, Nagy. HPQ Szeged: Oltványi, Affenthaller, Petheő, Bitó, Nacsa, Nieselberger. Cs: Bondor (liberó), Csányi, Babanyecz 2, Strezeneczky 2, 8 Edző: Nusser Elemér MAFC: Vocskó D., Tamasi, Szappanos, Honti, Jáhn, Németh (liberó). Csere: Markovich, Pál, Takács, Tari, Apró. Edző: Vocskó György. Az eredmény alakulása: 1. játszma: 4-8, 9-9, 10-14, 12-18, 15-22 . 2. játszma: 5-5, 11-9, 16-13, 17-17, 20-22, 22-23. 3. játszma: 3-8, 12-13, 14-14, 19-15, 22-15. 4. játszma: 2-5, 3-11, 8-16, 13-17, 16-20. A párharc állása 1-0 a MAFC javára.

A következő két mérkőzés időpontjai:

Május 14., 18.30: MAFC - HPQ Szeged Május 17., 16.00: HPQ Szeged – MAFC

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.