Írjon nekünk

Vélemény

Pécs nem Szeged!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Ki lesz az az összefogást megtestesítő és ösztönző személy, aki eséllyel mérkőzik meg Botka Lászlóval és lekezelő, pökhendi, az ember hasába lyukat beszélő stílusával (polgármesterségének “eredményeivel”)? Ki lesz az? A választ majd Budapesten hozzák, de legalább is ott hagyják jóvá, onnan lesz publikus. Pedig már most jó lenne tudni, ki az a talpig becsületes, kikezdhetetlen, nagy munkabírású, kellő élettapasztalattal rendelkező, általános megbecsülésnek örvendő, rendezett egzisztenciájú, adj Isten jó kiállású szegedi polgár, akit mesteréül szánnak Orbánék a szegedieknek.

A Fidesz minden várakozást felülmúló, mindent elsöprő pécsi sikere itt Szegeden is reményt kelt egyesekben. Mielőtt Páva “felszállott volna a városházára”, sokan állítottak meg az utcán – mivel laktam ott, és ismerem a helyi viszonyokat – ugyan, mondjam már meg, mi lesz: érződött kérdezőim bizonytalansága, lehetséges-e Pécsett Fidesz győzelem, és ha nem, akkor mi lesz? Nos, utóbbi kérdés okafogyottá vált, de megvallom, a Fidesz ilyen mértékű sikerére én sem számítottam, jóval szorosabb meccsre vártam.

Visszatérve Szegedre: a történtek egyre többekben hozták vissza a reményt – ez e portálon is tapintható volt hozzászólások formájában -, hogy itt a mi városunkban is történhet valami, ha nem is földindulásszerű, ha nem is mindjárt, csak majd, ha eljön az ideje, de akkor meg lehet “verni” a szocialistákat Botkástól, míg az SZDSZ, meg az MDF még labdába sem rúg!

Hát igen, csakhogy ehhez még sokat kell dolgozni, itt helyben meg össze kellene fognia az ellenzéknek. Mert persze, még ha magától értetődik is, a KDNP nem a Fidesz, és fordítva, bár van átjárás közöttük rendesen: nem egyen mindkét párt tagjai és szövetségben vannak önnön magukkal! A Jobbik meg, mondja a magáét! A jövő ősszel esedékes helyhatósági választásokon a radikális jobboldal vélhetőleg saját polgármesterjelölttel fog kampányolni. A Fidesz-KDNP pedig egy és ugyanazon ember mögé sorakozik fel. De ki mögé?

Ki lesz az az összefogást megtestesítő és ösztönző személy, aki eséllyel mérkőzik meg Botka Lászlóval és lekezelő, pökhendi, az ember hasába lyukat beszélő stílusával (polgármesterségének “eredményeivel”)? Ki lesz az? A választ majd Budapesten hozzák, de legalább is ott hagyják jóvá, onnan lesz publikus. Pedig, már most jó lenne tudni, ki az a talpig becsületes, kikezdhetetlen, nagy munkabírású, kellő élettapasztalattal rendelkező, általános megbecsülésnek örvendő, rendezett egzisztenciájú, adj Isten jó kiállású szegedi polgár, akit mesteréül szánnak Orbánék a szegedieknek.

Igen, én azt mondom, már most elő kéne jönni a farbával, hogy a jelöltet idejekorán megismerhessék a szegediek, véleményt mondhassanak róla, hogy kiderüljön, valóban megfelel-e minden elvárt kritériumnak. Mert ha a döntés nem találkozik az itteniek ízlésével, akkor annyi, de még mindig lehet cserélni, a kispadról valakit a pályára küldeni… A kispadon pedig sokan ücsörögnek sok éve. Önjelölt polgármesterjelöltekből, soha nem volt hiány, de nem voltunk híján a magukat majdani alpolgármesternek a legalkalmasabbnak vélőkből sem. Meg a “lehetséges” polgármesterjelölt személye nem csodafegyver, hogy titkolni kéne, de nem is nyúl, hogy egy bármikor bemutatható trükk gyanánt kihúzható lenne a cilinderből.

Pécset sem ment mindez egykönnyen. Páva Zsoltot kellett újra megtalálni, még ha nem is nevezhető a pártelnök szíve csücskének. Hirtelen kellett egy ember egy adott feladatra, ő meg ugye, ebben a szerepkörben ismert, volt már polgármester is: szóval nem volt jobb választás! És tényleg!

Mivel közeledik Szeged város napja, és és soha nem látott módon ünnepeltetik meg a városháza tornya alatt székelők a szabad királyi várossá válásunk 290-ik évfordulónkat, és magukat – a Dóm körüli szakrális helyet versenyistállóvá, bennünket sikerpropaganda célközönséggé téve -, itt az idő szólni, hogy bármennyire is szeretnénk most: Pécs nem Szeged, Szeged nem Pécs.

Fel lehet hát kötni azt a bizonyos gatyát (na jó, ez esetben pantallót) a polgármesterjelöltre, ha lesz kire. Tessék hát nyugodtan ingujjra vetkőzni, nekigyürkőzni, és találni egy polgármesternek (és jóra) való embert. Mert addig, amíg úgy tűnik, Botka Lászlónak nincs alternatívája, el sem hisszük, hogy van esély arra, hogy itt Szegeden valami változzon!

Elmondom

Olvasónk írja: “Az kiabál, akinek ég a háza…”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Markáns véleményét jutatta el szerkesztőségünkbe egy olvasónk, az utóbbi hetek szegedi botrányaira reagálva.

Tovább olvasom

Közélet

Botka László jéghegyei Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ki kivel van, ki kinek a kije – Több mint érdekes publicisztikát írt a Magyar Hírlap arról, mi rejtőzik a felszín alatt Szegeden.

Tovább olvasom

Vélemény

Íme, ami a kedélyes “Botka László-interjúból” kimaradt az Indexen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

A “teljesség igénye nélkül” mutatunk néhány hírt, tényt, ami nem fért bele a 60 perces one man show-ba, amit Szeged polgármestere lenyomott az Indexen csütörtökön.

Tovább olvasom

Aktuál