Kultúra

Idén is Operettfalu lesz Kübekháza

Idén is Operettfalu lesz Kübekháza

2009. május 17., vasárnap
Idén is Operettfalu lesz Kübekháza

Idén is megrendezik az Operettfalu-Kübekháza elnevezésű programot, miután lezárult a támogatói jegyek árusítása és az összegyűlt pénz alapján az önkormányzat az esemény megtartása mellett döntött.

Molnár Róbert,

Kübekháza polgármestere az MTI-nek pénteken elmondta: a pénzhiány miatt a program megrendezéséhez idén az emberek segítségére volt szükség, ezért az önkormányzat támogatói jegyeket bocsátott ki, hogy felmérje, mekkora igény van az Operettfalura. Bár a bevételi tervek 2,5 millió forintról szóltak, végül úgy döntöttek, a péntek délre összegyűlt 2,3 millió is elég lesz ahhoz, hogy ne maradjon el a fesztivál. Tavaly, miután a remélt támogatások nem teljesültek, a település nem tudta megrendezni a neves programot. A fesztivál idén tizedik születésnapját ünnepli. Kübekháza polgármestere szerint a helyiek, és az operát kedvelő közönség mellett a művészek is nagyon elhivatottak, legtöbbjük csak a szokásos honorárium felét kéri az előadásért, és a produkció munkatársai közül is többen csak az egyharmad gázsit veszik fel. Július utolsó szombatján tehát ismét felcsendülnek a dél-alföldi településen a népszerű operett-melódiák. Az előadói szerződéseket ugyan csak hétfőn írják alá, de az előzetes egyeztetések alapján Kübekházára jön és a többórás gálaesten fellép

Oszvald Marika, Pitti Katalin, Benkóczy Zoltán, Teremi Trixi, Bozsó József, Jankovics József, Boncsér Gergely

és

Nagy Ibolya

, a váci szimfonikusok lesznek a közreműködők és lesz egy operett tánckar is. A faluba több tízezer vendéget várnak. A hatmillió forintba kerülő produkció egyébként teljesen települési önerőből és a támogatók, lakosok segítségéből valósul meg. Ezt kiegészíti, hogy az ingyenes rendezvény VIP-szektorába árulnak majd néhány jegyet is - tette hozzá Molnár Róbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.