Írjon nekünk

Bulvár

Átkeresztelték a szibériai tigriseket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Pedróból és Zorróból Borisz és Igor

sziberiaitigris1A Szegedi Vadaspark fennállásának 20. évfordulójára (május 24-én kezdődik az ünnepségsorozat) az egyik legjelentősebb és a látogatók számára leginkább várt fejlesztés a tigrisház és -kifutó átadása volt. A ház elkészült, és a két szibériai tigris, név szerint Pedró és Zorró, a két fiatal hím is megérkezett a rigai állatkertből. Szállításukban a cseh Dvur Kralove-i állatkert szakemberei segítettek, miután egy zsiráfot vittek a lett fővárosba, visszafelé pedig Csehországig elhozták a tigriseket. Itt a szegediek fogadták őket, és elhozták városunkba a ritka állatokat. Az ilyen költségkímélő kooperációk nem ritkák az állatkertek között.

Már szállítás közben kiderült, hogy ritka nyugodt és békés tigrisekről van szó. A házba való kiengedésük során tapasztaltak sem cáfolták ezt meg. A 2 testvér Dvur Kraloveban született 2005-ben, így még fiatalnak számítanak. Gondozójuk nevelte fel őket, ennek köszönhető nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedésük. A szibériai tigrisek tartásával a Vadaspark a nemzetközi fajmegmentési programban vesz részt. Kevesen tudják, hogy ma már több ilyen tigris él állatkertben, mint vadon, ahol számát 250 felnőtt egyedre becsülték 2005-ben. Bár szigorú védelmet élvez, 1995 óta több mint 100-zal csökkent a száma. Hiába van belőle sok az állatkertekben, visszatelepítésére az élőhelyek beszűkülése miatt nincs lehetőség. A szibériai tigris a legnagyobb nagymacska, akár 3,5 méter hosszú, és 350 kiló is lehet. Az orvvadászok és a tradicionális kínai gyógyszergyárak ellátói a legfőbb pusztítói – sajnos még ma is.

A nagymacskák még nem láthatók, házuk ablakát lefedték, hogy mielőbb megszokhassák új otthonukat, környezetüket. Mivel az állatok neve nem tetszett a dolgozóknak, így átkeresztelték őket: Borisz és Igor lett az új nevük, ez utal a ritka alfaj földrajzi elterjedésére is, hiszen Oroszország távol-keleti részén él belőle a legtöbb. Most már nem kell soká várni, az új jövevényeket már május 24-én, kifutójuk ünnepélyes átadásán csodálhatjuk meg.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál