/

Vandál Vasököl

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szegfuklub1Bár a „Hét képe” rovat stílusában a glosszákat, humoreszkeket, ironikus dolgozatokat és tárcákat örökít meg, most mégis ez az írás egy kicsit kilóg a kakukktojás… izé… hm… szóval erősen műfajtévesztés veszélye forog fenn, még akkor is, ha a műfaj korlátait mi magunk állítottuk.

De: a portálunk szellemisége miatt sem engedheti meg, hogy más kárából csináljunk poént, viccet, hahotát. Egyrészt olcsó és faragatlan dolog is, másrészt a szerkesztőségünk is kerülhet hasonló helyzetbe (igaz, mi önmagunk kárán is szoktunk tanító kínunkban röhögni; szóval: kacsintás), ezért szimplán a tényekre és a lakossági információkra hagyatkozva egyszerűen csak beszámolunk a kép történetéről. (Amiben felfedezhető azért némi szimbolika.)

Péntek hajnalban részeg vandál szélsőségesek vagy szélsőségesen vandál részegek bezúzták az Oroszlán utcai új Szegfű Klub, az MSZP Szegedi Közösségi Pontjának ajtóablakát, miközben – az egyik fültanú szerint – „a munkásököl vasököl, odacsap, ahova köll” kezdetű opust harsogták. A reggel kiérkező klubilletékes, hozzátartozó, klubházfelügyelő stb. – miután a rendőri helyszínelő már keresztet vetett az üvegre – az egyik szomszéd üzlet dolgozója szerint fennhangon kiabált, szitkozódott, hogy ugye ő megmondta, hogy fel kell szerelni azt a … kamerát.

Előző sztori

Gyermeklabdarúgók vetélkedtek Szegeden - galéria!

Default thumbnail
Következő sztori

Adózzon a nép még többet az elit helyett?

Legutóbbi hasonló cikkek