Sport

Tartalékosan is győzni tudott az SZTE-Szedeák

Tartalékosan is győzni tudott az SZTE-Szedeák

2009. április 11., szombat
Tartalékosan is győzni tudott az SZTE-Szedeák

Az idegenbeli győzelem után hazai pályán is jobbnak bizonyult a Kozármislenynél az SZTE-Szedeák, így a 9-12. helyért folytathatja a férfi kosárlabda NB I/B-ben. A szegedi együttes három alapembere, Simándi, Nagy és Nyilas hiányát is elviselte a szombati találkozón. Rezák Tamás 30 ponttal bizonyult a legeredményesebbnek.

Az idegenben megszerzett tizenegy pontos előny birtokában és annak nyugalmával léphetett pályára az SZTE-Szedeák a Kozármisleny ellen szombaton este az újszegedi sportcsarnokban. A sérült

Nyilas István

és

Simándi Árpád

mellett

Nagy András

sem lehetett ott a többiekkel: a csupa szív játékos egy kecskeméti ügyvédi irodában kapott munkát, így bizonytalan, hogy a továbbiakban számíthat-e rá a szegedi gárda. Három alapembere esett tehát ki

Bonifert Domonkosnak

, így mindenképpen nehéz csatát ígért a több pécsi, A csoportos kosarast is szerepeltető vendégek elleni visszavágó. A gyönyörű időjárás és az ünnepi előkészületek miatt a szokottnál kevesebb néző látogatott ki az összecsapásra, így is mintegy kétszázan láthatták, hogy a teljesen új,

Rezák, Puszta, Fülöp, Kovács, Kukla

kezdőötössel felálló Szeged rögtön az elején magához ragadja az irányítást. Főleg Rezák Tamás volt elemében: a tar irányító szebbnél szebb kosarakat szerzett, de a védekezésből is kivette a részét: lelkesedése a többiekre is átragadt. Ahogy azonban telt az idő, a három magas emberrel felálló Kozármisleny területvédekezése egyre nagyobb fejtörést jelentett a hazaiaknak. Igazán komoly előnyre nem is sikerült szert tenni az első félidőben: 39-31-re sikerült meglépni, mikor Kovács Attila és Rezák triplái áttörték a zónát. A nagyszünetben 39-33-at mutatott az eredményjelző: a hazaiaknál Rezák 16, Kovács 12 pontnál járt, de még őket is felülmúlta a vendégek 18 esztendős centere,

Eilingsfeld János

, aki 22 pontot termelt az első két negyedben. Az ifjú reménység gyakorlatilag tarthatatlannak bizonyult a palánk alatt, s remek (73) százalékkal dobott mezőnyből. A térfélcserét követően is Eilingsfeld-percek következtek: a kékek 5-öse gyors egymásutánjában szórta a kosarakat, s mivel

Lepsényi Ádám

is felnőtt melléje, a baranyaiak ikerhegyének remeklése a 27. percben már vendégvezetést eredményezett (49-50). Attól azonban egy pillanatig sem kellett tartani, hogy a Kozármisleny ledolgozza tizenegy pontos hátrányát: az SZTE-Szedeák néhány pillanattól eltekintve kézben tartotta a mérkőzést. A száguldó Rezákkal egyszerűen nem bírtak a vendégek: dobott triplát, duplákat, rengeteg labdát szerzett, gyakorlatilag végigzakatolta a találkozót – egyszer nagy igyekezetében még a szegedi kispadot is átugrotta (sok atléta megirigyelte volna ezt a röpülést). Puszta Dávid és

Trényi Imre

is egyre hasznosabban játszott, s Kovács Attila is be-betalált, amint kiszabadult a mislenyi óriások szorításából. A harmadik negyed végén 57-55-re vezetett a Szeged. Az utolsó felvonás elején még egyszer átvette a vezetést a baranyai alakulat (59-61), ám Rezák – ki más? – egy trojkával fordított, majd sikerült meglógnia ellenfelétől a Tisza-parti gárdának. Eilingsfeld a 27. percet követően nem tudott eredményes lenni, vergődött, de még inkább „elhalt” az ekkor védekezésben nagyot alkotó Kukla Zsolt karjai között. A vendégek becsületére legyen mondva: hét-nyolcpontos hátrányban sem adták föl, legalább ezt a találkozót meg akarták nyerni, ha a továbbjutásuk el is úszott. Próbálkoztak egész pályás letámadással, gyors faultolgatással az utolsó percekben, de a hazaiak Kovács, Puszta, Rezák és Kukla találataival tartották a különbséget. A vége 87-80 lett, az SZTE-Szedeák kettős győzelemmel jutott tovább. A Szeged így a 9-12. helyért küzdhet tovább, a következő ellenfél az Univerzal Pack-FKSZC Sárvár és az Óbudai Kaszások párharc továbbjutója lesz (ők április 17-én, illetve 21-én csapnak össze).

Férfi kosárlabda NB I/B, a 9-16. helyért, 2. mérkőzés: SZTE-Szedeák – Ceragem Kozármisleny SE 87-80 (19-15, 20-18, 18-22, 30-25). Szeged, 200 néző.

SZTE-Szedeák:

Rezák 30/9, Puszta 13, Fülöp (-), Kovács A. 22/9, Kukla 6. Csere: Varga D. 4, Trényi 10, Magyar (-), Tóth V. (-), Mészáros (-), Blahó 2. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.

Kozármisleny:

Juhász 5/3, Csáki 2, Lepsényi 14, Eilingsfeld 31/3, Kaltenecker 9. Csere: Horváth N. 5, Havasi 2, Erdei 3/3, Eller 5/3, Danka 4. Vezetőedző: Zalay Zoltán.

Továbbjutott, így a 9-12. helyért folytathatja:

az SZTE-Szedeák kettős győzelemmel. Bonifert Domonkos:

„Rossz játékkal művészet nyerni, jó játékkal bárki tud... Ma rengeteg hiba jellemezte csapatomat, nagyon megéreztük a kreatív játékosok, Simándi, Nyilas, Nagy Andris hiányát. Nehezen boldogultunk a vendégek magas szerkezetével is, Kovács Attila gyakorlatilag hármas posztra kényszerült, ami nem az ő műfaja. Örülök viszont Rezák Tamás és Puszta Dávid kiváló teljesítményének. Megyünk tovább, szeretnénk odaérni a 9. helyre.”

Rájátszás, az 1-8. helyért:

Bonyhádi KSE –

Wamsler SE Salgótarján

91-84, 74-90 EKH Hész –

Veszprémi Egyetem

101-74, 64-104 Jászberényi KSE –

SMAFC-NYSE

89-88, 68-87 Kanizsa KK – Bajai Bácska FKE 110-68, vasárnap

Rájátszás, a 9-16. helyért:

ELITE Basket Törökbálint

– Tiszaújvárosi Phoenix KK 101-73, 68-77 Szolnoki Főiskola Olaj KK – Pápai KC 80-75 Ceragem Kozármisleny SE –

SZTE-Szedeák

76-87, 80-87 Az Óbudai Kaszások – Univerzal Pack-FKSZC párharc találkozóit később rendezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.