Közélet

A Fidesz a toronyban, az MSZP a pincében

A Fidesz a toronyban, az MSZP a pincében

2009. április 15., szerda
A Fidesz a toronyban, az MSZP a pincében

A Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltté válását követő napokban készült Medián-felmérésben többek között az is olvasható, már a választópolgárok 54 százaléka gondolja úgy, hogy előrehozott választásokra lenne szükség, sőt a felméréséből az is kiderül, hogy a választani tudó biztos szavazók körében az MSZP 18, a Fidesz 70 százalékon áll (az SZDSZ és az MDF 2, a Jobbik 4 százalékra számíthat) - ismertette a zoom.hu a hvg.hu-n közzétett felmérést.

51-ről 47 százalékra csökkent viszont azoknak az aránya, akik részt is vennének egy most vasárnapi választáson. A visszaesés leginkább az MSZP-szavazók elbizonytalanodásából következik, csak minden másodikuk mondta biztosra a részvételét. A Fidesz-szavazók háromnegyede viszont biztosan elmenne szavazni. A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz soha nem látott fölényre tett szert. A teljes népesség körében a Fidesz 44, az MSZP 15, az SZDSZ, az MDF és a Jobbik 2-2 százaléknyi szavazótábort tudhat magáénak. A teljes lakosság 33 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy nincs pártja. Az új kormányfő,

Bajnai Gordon

ismertsége a korábbiakhoz képest erőteljesen emelkedett, de az őt ismerőknek - a két hónappal ezelőtti 28-cal szemben - csak 18 százaléka látja szívesen fontos politikai szerepben. A teljes cikket a

zoom.hu-n itt

olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.