Kultúra

Radnóti Miklósra emlékeznek Szegeden

Radnóti Miklósra emlékeznek Szegeden

2009. március 27., péntek
Radnóti Miklósra emlékeznek Szegeden

Áprilistól november végéig több tucatnyi rendezvénnyel, szavalóversenyekkel, színházi előadásokkal, filmbemutatókkal, kiállításokkal, irodalmi sétákkal és konferenciákkal emlékeznek Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára Szegeden - közölte Csernus Sándor, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának dékánja pénteken.

A félszáz szegedi rendezvény fontos része az országos programok sorának, emléket állítva a költőnek, akinek szellemisége máig meghatározó az egyetem és a város számára - mondta az oktató a centenáriumi eseményeket bemutató sajtótájékoztatón, a bölcsészkar Ady téri épületében, ahol a költő is tanult egykor. Május 11-én és 12-én sokszínű tudományos konferenciát rendeznek a magyar irodalomtudomány jeleseinek részvételével a Radnóti-életműről, verseiről, s több előadás is elhangzik a költemények műfordításairól - emelt ki egyet a rendezvények közül Olasz Sándor irodalomtörténész professzor, a Tiszatáj című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Hozzátette: a folyóirat áprilisban egy teljes számot szentel Radnóti Miklósnak. A csongrádi megyeszékhelyen az érdeklődők avatott kalauz segítségével felkereshetik a Radnóti-emlékhelyeket, számos kiállítás rendeznek, filmeket és színdarabokat mutatnak be, s rendeznek konferenciát a költő egykori professzorainak munkáságáról is.

Szentgyörgyi Klára

, a belgrádi magyar nagykövetség kulturális tanácsnoka elmondta, hogy a Vajdaság magyar lakta területein versmondó- és esszéíró-versenyeket rendeznek. Szabadkán a magyar és a szerb iskolákban tanító pedagógusoknak pedig továbbképzést szerveztek. Május 5-én a szerbiai Borban tartanak megemlékezést, emléktáblát avatnak a hajdani heidenaui tábor helyén, majd este bemutatják a Bori notesz új, kétnyelvű kiadását

Danilo Kis

fordításaival.

Radnóti Miklós

1909. május 5-én született Budapesten. Születésekor elhunyt ikertestvére és édesanyja, 11 éves korában pedig édesapja is. 1930-ban jelent meg első verseskötete, a Pogány köszöntő. 1934-ben feleségül vette szerelmes verseinek ihletőjét,

Gyarmati Fannit

. 1935-ben Szegeden magyar-francia tanári oklevelet szerzett, de zsidó származása miatt nem jutott katedrához. 1936-ban tette közzé a fordulópontként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt című kötetét. 1940-ben, majd 1942 júliusától munkaszolgálatos volt, 1943-ban feleségével felvette a keresztséget. 1944-ben ismét behívták, hamarosan a szerbiai Bor melletti lágerbe került, ott írta remekműveit, utolsó eklogáit. Gyalogmenetben jutott el egész a Győr melletti Abdáig, ahol agyonlőtték. Utolsó verseit exhumálásakor, viharkabátjának zsebében lévő noteszában találták meg. A még maga összeállította, de ezekkel a versekkel kiegészített kötete, a Tajtékos ég 1946-ban jelent meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.