Közélet

Magáncég alkotta meg Gyurcsány mentőcsomagját?

Magáncég alkotta meg Gyurcsány mentőcsomagját?

2009. március 10., kedd
Magáncég alkotta meg Gyurcsány mentőcsomagját?

Még az Európai Bizottság elnökére sem hallgatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Barroso európai bizottsági elnök intése ellenére hozakodott elő a régiós mentőakció ötletével a múlt heti rendkívüli EU-csúcson. Akciója végül kudarcba fulladt, ám a történet pikantériája az Index.hu hírportál szerint, hogy a csomagot nem a kormányzati apparátus, hanem egy külső tanácsadó cég készítette, ráadásul arról még Veres János pénzügyminiszter sem tudott.

Gyurcsány Ferenc

látványos bukásával ért véget a múlt heti brüsszeli uniós csúcs – írja az

Index.hu

. A magyar miniszterelnök azzal a javaslatával állt elő, hogy az Európai Unió dobjon össze 160-190 milliárd eurós mentőcsomagot a gazdasági válságtól erősen sújtott közép-kelet-európai térségnek. A pénzből jutott volna a régiós államoknak, részesedhettek volna belőle olyan nyugati bankok, amelyeknek a leánybankjai régiónkban működnek, kaphattak volna forrásokat itteni termelő cégek, és lett volna lehetőség arra is, hogy rövid lejáratú vállalati hiteleket átütemezhessenek. Gyurcsány ötletét azonban látványosan lesöpörték a résztvevők. Az ügy pikantériája, hogy az Index információi szerint lényegében a kormányfő magánakciójáról volt szó: értesüléseik szerint a szocialista politikus kikerülve a közigazgatást és a kormányapparátust megbízta a világ egyik legnagyobb, hazánkban is működő tanácsadó cégét, a McKinsey & Company-t, hogy készítsen el egy anyagot arról, hogy mennyi pénz is kellene a régió megtámogatására. Az ötletről még maga

Veres János

pénzügyminiszter sem tudott. A teljes cikk

itt olvasható el

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.