Kalózkaland: Ősmusical a fedélzeten

Mertek és nyernek - pénteken tartották a Kalózkaland (The Pirates of Penzance) operett-kaland magyarországi bemutatóját a Nagyszínházban - épp 130 évvel a New York-i ősbemutató után. Ahogy mondani szokás: a darab könnyed, vidám zenés estét ígér Almási-Tóth András remek rendezésében, megfejelve Varró Dániel szenzációs szövegeivel és élénk, egyedi színészi játékkal.

Ha az ember az operett szót hallja, valószínűleg elsőként

Kálmán Imre

vagy

Lehár Ferenc

valamelyik remeke jut eszébe - ami ebben a kultúrkörben abszolút természetes. Talán az is megfordul a fejünkben, hogy az operett tartalmi-formai eszköztárába, jól bevált kliséi közé hogy kerül a kalóztéma. De hogy mennyire tágak - és ugyanakkor átjárhatók - a zenés műfajok, azt jól példázza

William Schwenck Gilbert

és

Arthur Sullivan

Kalózkalandja. Már a műfajmegjelölés, az operett-kaland is sejteti, hogy amellett, hogy angolszász operettet kapunk, abból is a „kalandosabbik", a bohókásabb jut osztályrészünkül egy estére. Nem véletlen, hogy a darabot ősmusicalként is emlegetik, egyes részei ugyanis határozottan az operett és a musical határán mozognak, sőt, néhány elemében - mint a recitativószerű betétek - egy könnyedebb operára is emlékeztethet. A darab zenéje hangzásvilágában is kiaknázza az operett és a musical lehetőségeit: az általában könnyed, vidám, egyszerű, ugyanakkor megragadó zenében olykor komolyabb, fegyelmezettebb dallamok is szót - illetve szólamot - kérnek. Még az elején ne feledkezzünk meg a kiváló koreográfiáról (

Barta Dóra

koreográfust dicséri), a változatos jelmezekről (jelmeztervező:

Földi Andrea

) és a kalózszínteret (tenger, hajó stb.) bravúrosan, mesterien megoldó díszletekről sem (díszlettervező:

Balla Margit

). A cselekmény egyszerű: Frederic, a darab alcímével szólva: „a kötelesség rabja" - aki húsz éve dajkája (

Vajda Júlia

) tévedéséből került a kalózok közé kalózinasnak - „szolgálati ideje" leteltével elhagyja bajtársait, hogy szétnézzen a világban, és megfelelő párt találjon magának. Társai, Samuel és Sammy - akiket

Koczor Kristóf

és

Poroszlay Kristóf

könnyed, enyhén „rockeres" alakításában láthattunk a premieren -, valamint maga a Kalózkirály (

Cseh Antal

) is hiába próbálják marasztalni. A búcsúzó, társait okító Frederic (

Fejszés Attila

) szavaiból kiderül: nem kell komolyan venni a kalózokat, mint általában semmit sem ebben a darabban - hiszen például ha áldozatuk arra hivatkozik, hogy árva, szabadon távozhat... Ex-kalózinasunk hamar megtalálja szíve hölgyét Mabel (

Kónya Krisztina

) személyében, akinek „papusa" nem kisebb személy, mint Stanley ellentengernagy (

Andrejcsik István

- a főpróbán készült galériánkban

Rácz Tibor

látható) - aki minden kétséget kizáróan az „ellentengernagyok közt az ideál", például azért, „Mert tudom, hogy a Tigris melyik partján feküdt Ninive, / És lejátszom a szalamiszi ütközetet minibe..." Ezzel meg is érkeztünk a szöveghez, hiszen ha a zenén és a remek színészi játékon túl van a darabnak még egy hallatlan erénye, az parádés szövegkönyv, Varró Dániel fordításában. Node bonyodalom nélkül nem operett az ősmusical sem, mikor kalózaink szemet vetnek Stanley ellentengernagy lánykáira, ő „orvul az árva érv örve" mögé húzódik - az összecsapás itt elkerülhetetlen, a kötelességtudó Frederic két tűz (illetve víz) közé kerül... Nem folytatjuk a színészek számbavételét, mindenkinek egyöntetűen

bravó!

, hiszen a főszereplők mellett a mellékszerepek is a kalózhadnagy-helyettes Samueltől és Sammytől, a rendőr őrmesterig (

Gábor Géza

) közönségkedvenccé váltak. Összességében talán nem is értjük, miért kellett egy ilyen darabra 130 évet várnia a magyar közönségnek.