Írjon nekünk

ARC

Balassi Bálint-emlékkard a vajdasági Tari Istvánnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

A kenyeret a héja védi

Múlt szombaton a budapesti Gellért Szállóban immár 13. alkalommal adták át a Balassi Bálint-emlékkardot a magyar költők közül a vajdasági Tari Istvánnak, műfordításaiért pedig a mongol Daváhügijn Ganbold irodalmár érdemelte ki a rangos elismerést. A díjat, egy középkori végvári szablya korhű másolatát, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök adta át. Hétfőn, a Millenniumi Kávéházban megrendezett irodalmi esten Tari István a szegedieknek is bemutatkozott. Beszélgetésünk ekkor készült.


– Nem tartoztál a vajdasági irodalmat irányító és formáló hatalmasságok, politikusok táborába. Ellenzékiként a magyar sorskérdéseket kutattad, a kisebbségi lét lehetőségeit, a megmaradás mikéntjét fürkészted. Valamilyen szinten az 1970-80-as években a Délvidéken is kiújult a Magyarországon korábban agyoncsócsált népi-urbánus vita. Ennyi év után hogyan látod, ki került ki győztesen.

– A népi-urbánus vita elég nagy őrültség. Az egyik szemlélet a hagyományokkal akar leszámolni, a másik pedig fontosnak tartja azt. E két szemlélet tulajdonképpen feltételezi egymást, hiszen az egymásnak feszülésből jó alkotások is születhetnek. A viták – úgy érzem – álviták, mesterségesen gerjesztett konfliktusok voltak, nem igazán fontos dolgokról szóltak. Amit el kell mondani, mert nem minden magyarországi olvasó számára ismerős, a régi Jugoszláviában 1988-ig érvényben volt az úgynevezett „verbális deliktum”, tehát a szavakkal elkövetett bűncselekményekért akár börtönbe is lehetett jutni. A legszörnyűbb, hogy a „balkáni hentes”-ként ismert Milosevity szabadította ki az ilyetén elítélt foglyokat.

– Ilyen helyzetben mit tehetett a vajdasági magyarság?

– A rejtőzködésnek és a mellébeszélésnek az összes változatát elsajátította. A mi kultúránkban végig – és talán még ma is – az állambiztonsági szempont volt a legfontosabb szempont. Ehhez párosult az is, hogy nálunk fizették meg legjobban az árulást. A levéltárak a mai napig nem nyíltak meg, és vajmi keveset tudunk pl. az 1944-45-ös délvidéki magyarok ellen elkövetett vérbosszúról. Izgalmas lehet megvizsgálni az újvidéki Fórum-ház (a délvidéki magyarok csúcsintézménye) anyagait is és megtudni, egy-egy megrendelt írásért mennyit kaptak a szerzők. Hihetetlenül izgalmas dolgok derülnének ki. Pazarul megfizették az árulást, az biztos. A hintapolitika egyeseknek rengeteg pénz hozott. Amikor leomlott a berlini fal, a könnyen szerzett pénzek elapadtak, csak éppen Szerbiában nem vették észre, hogy a hintapolitikának is befellegzett. Sokan továbbra is azt hitték – és úgy is viselkedtek -, a falak még állnak. A délvidéki magyarság hihetetlen megnyomorításban élt, és tulajdonképpen a jól megfizetett árulás következtében végül is nem az igazi értékek nyilvánultak meg, hanem azok, amelyek a napi politikai értékeket/érdekeket szolgálták ki. Ma már ez halványodik, de a hatalom továbbra is a napi politikai propagandát szeretné legyártatni a költőkkel. A diktatúra a zsigereinkben van, és ma is borzasztó hasonló módon nyilvánulnak meg a dolgok, mint régen. A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője például elmegy egyedül a szerb államelnökhöz tárgyalni. Tanú nincs, egyértelmű, hogy megköttetett a háttéralku. Az egyéni érdekek eluralkodtak életünkben, és ezek a reflexek még mindig élnek. Nem lehet máról holnapra leszámolni a múlttal, a felnőtté váláshoz idő kell. Szembesülni illene önmagunkkal és tisztáznunk, mit tartottunk értéknek egykoron, kik voltak a hangadók, milyen értékrendet képviselünk ma stb.

– Sokan azt mondják, hogy a véres balkáni háborúk egyik legnagyobb vesztese a vajdasági magyarság volt.

– Valóban. Az albánoknak külön államuk van, mi pedig hihetetlen megpróbáltatásokon mentünk keresztül. Szomorú sorsunk része, hogy Baranyában Árpád-kori falvakat lőttek szét, és ebből nem lett világra szóló botrány. Hihetetlen tűrőképességről tettünk tanúbizonyságot.

– Azért az elmúlt években rengeteg pozitív dolog is történt.

– Vannak biztató jelek. Az egyik az, hogy a család intézményét nem rúgták annyira szét, mint Magyarországon. A másik, hogy kezd visszatérni vidékünkre a szőlő. Ezek csodálatos dolgok. Az alkotáshoz, munkához derű kell, pesszimista ember nem ír, nem teremt. A depresszió nem szabadít fel alkotó energiát. Három nemzedéken át megpróbálták megcsapolni vérünket, ritkítottak, tizedeltek bennünket, ennek ellenére mégis itt vagyunk. Merem remélni, hogy ez a közösség egyszer megerősödik, megfiatalodik, tehát nincs okunk lógatni az orrunkat és siránkozni. A civilizált ember a legkeservesebb helyzetben sem engedi meg magának, hogy panaszkodjék. Ez az ismérve. Aki sír, rí, annak nem sok köze van a civilizált magatartáshoz. Tenni kell a dolgunkat – ez a lényeg. Őseinktől hihetetlen munkabírást örököltünk, rengeteg pozitív példa áll előttünk. Az más dolog, hogy mi egymásban nem mindig a pozitívumokat keressük, inkább kiszorítósdit játszunk. Ez a viselkedésforma az elöregedett közösségekre jellemző.

– Úgy tűnik, az anyaország támogatására egyre kevésbé számíthatnak a vajdasági magyarok, mint ahogy követendő jó példából is mind kevesebb akad.

– Nekünk egy rendkívül szerencsétlen helyzetben lévő anyaországunk van. Magyarországon ugyanis nem fogalmazódott meg semmilyen szinten, mit is jelent a magyar érdek. Amíg ez nem artikulálódik, addig mellébeszélés, sunyítás, sumákolás, kígyózás van. Elképzelhető, hogy a kenyeret inkább a héja védi meg, tehát mi, akik határosak vagyunk az anyaországgal. Ebben a pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy a fontos mintákat mi szolgáljuk Magyarország számára. Ilyen is volt már. A kisebbség méltóztassék tudomásul venni, abban a helyzetben van, hogy még mintául is szolgálhat.

ARC

“Botka László Szeged Karácsony Gergelye” – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A helyi homokozón kívül nem talál másik játszóteret magának – hangzott el a Hír TV Főhős című műsorában.

Tovább olvasom

ARC

Oklevelet kapott Szeged legnagyobb vasútbarátja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára szerint már születésekor eldőlt, hogy a vasútnak szenteli életét.

Tovább olvasom

ARC

Húsz éve a múzeum szolgálatában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Medgyesi Konstantin 1999 augusztusa óta azért dolgozik, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeum sikeresen működjön.

Tovább olvasom

Aktuál