Posztumusz Mészöly Miklós-díjat kapott Baka István


Január 19-én tartották Szekszárdon a soros Mészöly Miklós Emléknapot, ebből az alkalomból a szekszárdi születésű Baka István költő, műfordítónak posztumusz Mészöly Miklós-díjat adományoztak.
A Mészöly Miklós Egyesület díját
Szörényi László
, az Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, az egyesület elnöke adta át
Baka Tündének
, a költő özvegyének. A Mészöly-díjat eddig olyan elismert irodalmi alkotók vehették át, mint
Márton László
,
Darvasi László
,
Macsovszky Péter
és
Cserna-Szabó András
.
A rendezvényen résztvevők válogatást is hallhattak
Baka István
műveiből, a verseket megzenésítette és gitárral kísérte
Huzella Péter
előadóművész. Baka István első versei a szegedi Tiszatájban jelentek meg 1969-ben. 1974-től a szegedi Kincskereső című, gyermekeknek szóló irodalmi lap munkatársa, főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, 1993 õszén műfordítási szemináriumot indított a szegedi egyetemen. 1995-ben Szegeden hunyt el.