Sport

A Nagykálló ellen folytatja harcát az SZTE-Szedeák

A Nagykálló ellen folytatja harcát az SZTE-Szedeák

2009. január 16., péntek
A Nagykálló ellen folytatja harcát az SZTE-Szedeák

Fotó: Gémes Sándor

Hétvégén a 14. forduló következik a férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjában. Ismét fontos mérkőzés vár az SZTE-Szedeákra, hiszen a körbeverések következtében a negyediktől a tizedik helyig igen nagy a tömörülés. A szombati látogató Nagykálló eddig két meccsel nyert többet, mint a Tisza-partiak, s ősszel hazai pályán sikerült felülmúlnia Trényiéket. A cél nem is lehet más, mint a visszavágás!

Bár még kilenc forduló hátravan a Keleti csoport alapszakaszából, máris hatalmas a harc az NB I/B-s negyeddöntőt érő első négy, valamint a középmezőny további rájátszására jogosító ötödik-nyolcadik helyért. A Salgótarján, az Eger és a Baja kicsit ellépett a mezőnytől, de a hét győzelemmel a negyedik helyen tanyázó Óbudai Kaszások és a négy győzelemmel tizedik Debrecen közötti térben fokozatosak a helycserék, gyakorlatilag még bármi előfordulhat. Óriási jelentősége lesz tehát a nagyszerű hajrának, egy-egy bravúrgyőzelemnek! Ezért is sajnálja egy csöppet

Bonifert Domonkos

, az SZTE-Szedeák vezetőedzője, hogy a múlt héten nem jött össze az igazi szenzáció, bár igen közel álltak hozzá: tartalékos együttese hosszabbítás után két ponttal veszített a listavezető Salgótarján otthonában. Mindenképpen biztató viszont, hogy végre idegenben is "versenyképesnek" mutatkoztak a szegediek, hiszen - szögezzük le - a bajnokságban eddig valamennyi fellépésük során vereséget szenvedtek, ha elhagyták a város határát. Az is igaz viszont, hogy az újszegedi arénában mindösszesen éppen a Salgótarján tudott győzni. Az SZTE-Szedeák mindezek tükrében 5/8-as mutatóval a nyolcadik, a vendég Nagykállói KE 7/6-os mutatóval az ötödik helyről várja a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapást. Ősszel - némi meglepetésre - az esélytelenebbnek tartott Nagykálló 89-80-ra verte az egyetemistákat, akik arra készülnek, hogy nemes bosszút álljanak az ellenfélen. Az SZTE-Szedeákban továbbra sem léphet pályára a center

Kukla Zsolt,

akinek még egy hónapig gipszben lesz a keze, s bár a találkozóig hazaérkezik kéthetes írországi tanulmányútjáról

Trényi Imre

, hosszabb kihagyása miatt őt sem tervezi bevetni a vezetőedző. Újra számíthat viszont Bonifert Domonkos

Nagy Andrásra (képünkön fehér mezben)

, aki az elmúlt héten azért nem utazott társaival Salgótarjánba, mert a meccs napján volt a diplomaosztója a Szegedi Tudományegyetem jogi karán, ráadásul az a megtiszteltetés érte, hogy ő mondhatta az eskü szövegét. A SZEGEDma.hu szerkesztősége nevében ezúton is gratulálunk Dr. Nagynak! "A szokott ritmusban készültünk a héten, pénteken még két edzés vár a társaságra. Kemény csatát várok a Nagykálló elleni mérkőzéstől, s nagyon fontos lenne, hogy győzni tudjunk, hiszen ebben az esetben megközelíthetnénk a tabellán ellenfelünket. Szombati vendégünk rutinos, harcedzett gárda, melyben több idősebb nyíregyházi, debreceni kosaras pattogtat, illetve a Nyíregyháza A csoportos csapatának magyarjaira is számíthat mesterük. Ha fegyelmezetten, nagy odafigyeléssel és elszántsággal játszunk, meglehet a siker, ugyanakkor biztos vagyok benne, nem lesz egyszerű a Nagykálló két vállra fektetése. Úgy érzem, s a múlt heti meccsünk is ezt mutatta, egyre jobban összeáll, egyre jobban összeérik az együttesem, hiszen a srácok kezdik megérteni, mikor mire van esély. Agresszív, fegyelmezett, kulturált kosárlabdával bárkit meg lehet verni ebben a csoportban, ha viszont lazán, félvállról vesszük a partikat, jönnek sorban a pofonok. Bízom benne, hogy szombaton is szebbik arcát mutatja az SZTE-Szedeák, s lelkes közönségünk buzdítása mellett tovább folytatjuk harcunkat az első négy hely valamelyikének elcsípéséért" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Bonifert Domonkos. Még egyszer tehát:

az SZTE-Szedeák - Nagykálló NB I/B csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés szombaton 18 órakor

kezdődik az újszegedi sportcsarnokban.

Emlékeztetőül az őszi jegyzőkönyv:

Az NB I/B Keleti csoport 3. fordulójában: Nagykálló – SZTE-Szedeák 89-80 (21-22, 18-13, 19-17, 31-28).

Nagykálló, 50 néző. Vezette:

Tisza A., Molnár Cs.

SZTE-Szedeák:

Rezák 15/9, Magyar 6,

Nagy A. 7/6,

Kovács A. 25/9

, Trényi 2. Csere: Kukla 13,

Simándi 6/6, Varga M. 6/3, Blahó, Széll, Mészáros, Varga D.

Edző:

Nyilas István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.