Vélemény

Uszodába fojtott civilek – tud úszni egy bűnbak?

Uszodába fojtott civilek – tud úszni egy bűnbak?

2008. november 14., péntek
Uszodába fojtott civilek – tud úszni egy bűnbak?

Nos, a mi városvezetésünk vérprofi kommunikációjában épp arra készül, hogy az előadásra, 2010-re tervezett „csilli-villi” díszletek foltjai elé ripacsként álljanak majd ki, és az előbbiekhez hasonló monológokkal vonják majd el a publikum figyelmét a kontárságuk okozta bakiktól. Mire gondolok? Emlékeznek a már több milliós látványtervet is felemésztő Mars téri rendezvénycsarnokra? A múlt pénteki közgyűlésen kiderült, hogy nem fog felépülni...

Mielőtt még az a vád érne, hogy túl sokat foglalkozom sporttal - nem mintha a mai tespedt korban ezért bárki is joggal megszólhatna -, leszögezem, itt nem a tárgy, ami fontos, hanem a határozószó, a hogyan; másként: maga a módszer. Mert amit most a szocialista vezetőink itt a Tisza szépséges szegletében művelnek, az komolyan mondom: tanítani való. Ha lenne időm, szívesen leülnék, és végiggondolnám, mely társadalomelméleti kurzusokon lehetne oktatni azt a metodikát, ahogy az impotenciát másokra lehet kenni. Ha az argónál maradok, és csak úgy, szó szerint szaggatnám le „Metaforáról" a bugyit, akár a következőket is suttoghatnám: drágám, most épp azért nem működik, mert... Először is ez a zene egy senkiházi Győzike-produkció, és ilyenkor a „konzis" évek alatt szenvedő zongoristákra gondolok. Ráadásul a pezsgő és a vacsora közben egész idő alatt Szomália járt az eszemben, na és ez a kínai tanga... Ázsiában éhbérért varrnak a gyerekek. Szóval ezért nem megy, és nincs más alternatíva, ha mindez így, akkor én nem tudok... Nos, a mi városvezetésünk vérprofi kommunikációjában épp arra készül, hogy az előadásra, 2010-re tervezett „csilli-villi" díszletek foltjai elé ripacsként álljanak majd ki, és az előbbiekhez hasonló monológokkal vonják majd el a publikum figyelmét a kontárságuk okozta bakiktól. Mire gondolok? Emlékeznek a már több milliós látványtervet is felemésztő Mars téri rendezvénycsarnokra? A múlt pénteki közgyűlésen kiderült, hogy nem fog felépülni... A Mars térre biztosan nem. És az is világossá (vagy épp sötétté) vált a torony alatt, hogy senki nem tud, mond semmit az ügyben. Nagy Sándor SZDSZ-es alpolgármesterünk - akiről úgy hírlik, már az eredeti terveket is ellenezte - ismét hárítja a sajtóérdeklődést. Na és itt van (vagyis nincs?) az uszoda is. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester nemrég azt nyilatkozta e beruházást is érintő cikkünk kapcsán, hogy „ez egy ilyen város", mármint, hogy az önkormányzat kénytelen bevonni magántőkét, és ilyenkor lépten-nyomon falakba ütközik, politikai támadások kereszttüzébe kerül. Szóval a már említett ízig-vérig professzionális önkormányzati vezetésnek és apparátusának nincs alternatívája egy új, modern fedett uszoda felépítésére! Az elmúlt hat évben nem találtak pályázati forrást, összefogási lehetőségét oktatási intézményekkel (csak súgom: e-gy-e-t-e-m) stb. Amit találtak, az egy magáncég, a Szeviép cégcsoport, amely mind a rendezvénycsarnokot, mind az uszodát képes... Aztán ha a sors (Isten szándéka, a tőkés gőgje, mohósága vagy egy csapat érdekeit védő civil) úgy hozza, hogy megakad az előre jól leolajozott fogaskerék... nos, akkor mi van? Hát jön az Ujhelyi-recept: démonizálás. Szóval mit tesz ilyenkor a tehetetlen? Bűnbakot keres. Mert bizony az uszoda hátterét szolgáló stadioncsere hírére megmozdult jó néhány futballért elkötelezett civil, a Mars tér rendezése érdekében az álindokok cirokjaival kisöpört kofáknak pedig volt képük bíróságra menni (azt a demokratikus mindenit). Úgyhogy kedves barátaim, ne számítsanak egy újabb őszödi őszinteségre bátor szocialistáinktól, hogyaszongya sajnos, szegediek, ezt bizony el...számítottuk, -baltáztuk, -ügyetlenkedtük. Nem. Az uszoda miatt a balfedezet és a kapus, meg annak ivócimborája lesz a hibás, a rendezvénycsarnok miatt pedig talán Mari néni vagy az a csinos gyümölcsárus lány viszi majd el a balhét, emlékeznek, aki mikor előrehajolt, hogy megmérje a banánt... de hiszen ezt úgyis tudják...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.