Közélet

Szocialista politikusok a SZVSE-ügyről

Szocialista politikusok a SZVSE-ügyről

2008. november 6., csütörtök
Szocialista politikusok a SZVSE-ügyről

Kicsinyes bosszú vagy komoly érvrendszer?

Fotók: Gémes Sándor

A SZEGEDma.hu a polipszerűen szerteágazó szegedi stadionbotránnyal kapcsolatos cikksorozatában igyekszik minden érintett személyt megszólaltatni. Ezúttal a sportért is felelős alpolgármestert, illetve a sportbizottság egyik szocialista képviselőjét kérdeztük, akik társaikkal a SZVSE utánpótlás-támogatását torpedózták meg a legutóbbi bizottsági ülésen. Az ellenzék politikai motivációról beszél - a szocialisták is, bár egy kicsit más köntösben...

Mint ismeretes, és ahogy azt már több írásban is említettük, egy háromszereplős, városfejlesztéshez is kapcsolódó projekt hiúsult meg nemrégiben, mivel a SZVSE sportegyesület kihátrált egy opciós szerződésben vállalt kötelezettségen alapuló pályázatból, amely az Etelka sori stadion megszerzésére irányult. A feltételeket azonban a szerződés másik szereplője, egy magánbefektető, a Szeviép cégcsoport nem teljesítette. Ezért hát elmaradt az a cserebere, amelyben a SZVSE stadionját megkapta volna a a cég, az egyesület pedig a korszerűsített városi stadiont. És hol jön a képbe az önkormányzat? Az a vételi árból egy fedett uszoda építésébe csurgatott volna egy kis pénzt.

De ki mondta, hogy tartoznak?

Az ügy ismét aktuális, hiszen még június 5-én Iványi Aurél (MSZP) (alsó képünkön) jelentette be egy sportbizottsági ülésen, hogy tudomása szerint a SZVSE-nek köztartozása van, ezért nem kaphatja meg a sportszakmai indokok alapján neki járó utánpótlás-támogatást. Ám amint igazolja, hogy nem áll fenn tartozás, akkor megszavazzák majd az összeget, legalábbis ezt a többségi döntést hozta a testület. Az egyesület eljutatta a tartozásmentességről szóló okiratot a sportbizottság elnökének, Kohári Nándornak (Fidesz), ám a keddi bizottsági ülésen nem fogadta el a szocialista többség Kohári egy költségvetési átcsoportosítást célzó módosító indítványát, melynek révén pénzhez juthattak volna a vasutasok. Kedden ugyanis a szegedi önkormányzat ifjúsági és sportbizottsága egyebek mellett a 2008. évi költségvetés módosításáról is tárgyalt, hiszen ez a pénteki városi közgyűlésnek is tárgya lesz. Kohári Nándor elnök indítványában kérte 1,7 millió forintnak a sportkeret javára történő átcsoportosítását (erről szóló levelét még a múlt héten eljuttatta Szentgyörgyi Pál alpolgármesternek), illetve ehhez a sportbizottság támogatását. Az elnök javaslatát három igen és négy nem szavazattal elutasították. Sőt, az ellenzék szerint Szentgyörgyi Pál (MSZP) (felső képünkön) gazdasági (és a sportért is felelős) alpolgármester szinte kirohanást rendezett a SZVSE ellen. A fideszes képviselők kicsinyes bosszúról beszélnek.

Itt a dokumentum, hol a dokumentum?

„Nincs pénz az átcsoportosításra" - nyilatkozott nem szavazatának okairól Iványi Aurél. „Azonkívül bár Kohári azt mondta, hogy a SZVSE eljuttatta hozzá a tartozásmentességről szóló okiratot, azt mégsem tudta bemutatni a bizottság előtt. Természetesen amint látjuk ezt a bizonyító dokumentumot, a június 5-i ígéreteink szerint kell eljárnunk, tárgyalni fogunk a SZVSE utánpótlás-támogatásáról." A fideszes elnök ez utóbbi felvetésre úgy reagált, hogy a kérdéses dokumentumot hivatalos úton eljuttatta Szentgyörgyi titkárságára, s erről átvételi elismervényt is kapott.

„... ez egy ilyen város"

A SZEGEDma.hu megkereste Szentgyörgyi Pált is, hogy erősítse meg, vagy cáfolja azokat az értesüléseinket, miszerint a jövőben nem kívánják támogatni a SZVSE működését, sem felnőtt-, sem utánpótlásszinten. Az alpolgármester elmondta ugyan azokat az érveket, melyeket már előző cikkünkben is leírtunk. „A város leggazdagabb egyesületéről van szó, csináljon tehát pénzt a vagyonából, a város nem biztosíthat forrásokat arra, hogy az egyesület működjön" - érvelt Szentgyörgyi. „Keressen befektetőt! Volt egy lehetőség de azt elszalasztotta, amivel a városnak is 200 milliós kárt okozott." Szentgyörgyi szerint egyébként maga a SZVSE támogatta a legjobban a Szeviéppel közösen létrehozandó konstrukciót. Véleménye szerint egyértelmű politikai támadások miatt dőlt dugába ez a lehetőség. „A létesítmény-felújításokba be kell vonni a magántőkét, ez egy ilyen város" - válaszolt ara a kérdésünkre a városvezető, nem furcsa-e, hogy egy városnak nincs alternatívája uszodaépítésre, stadionkorszerűsítésre a Szeviép-SZVSE-konstrukción kívül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.