Közélet

Közgyűlés: Hány Fidesz és hány Botka létezik?

Közgyűlés: Hány Fidesz és hány Botka létezik?

2008. november 7., péntek
Közgyűlés: Hány Fidesz és hány Botka létezik?

Fotók: Gémes Sándor

Délelőtt a pénzügyi válság magyarországi hatásai, illetve a szegedi gazdaság helyzete, délután pedig az egészségügyi integráció első évének értékelése volt a fő téma a városi közgyűlés pénteki ülésén. Botka László polgármester elnézést kért a világméretű válságért, ám a hazai államcsőd kialakulásában kormánypárti országgyűlési képviselőként viselt felelősségét firtató kérdéseket már személyeskedésnek minősítette. A Fidesz és a KDNP szerint a szegedi lakosság többsége elégedetlen az egészségügy elmúlt egy évével, Botka viszont soha nem látott fejlődésről beszélt. Szóba került az óvoda-, azaz kaszinóügy is, illetve kiderült: mégsem épül rendezvénycsarnok a Mars téren.

Medgyessy Péter

2007-re eurót ígért, s azt mondta, kiváló állapotban van a magyar gazdaság, aztán szocialista kormányzás alatt az elsőkből az utolsók lettünk az EU új tagjai között, most meg

Botka László

barátja, a „szociálisan érzékeny" Gyurcsány Ferenc a kisembereket szorítja meg - kezdte a pénzügyi válság boncolgatását napirend előtti felszólalásában

Kalmár Ferenc,

a KDNP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus szerint inkább a „privatizátor milliárdosoknak", például

Leisztinger Tamásnak

és

Pistrui Lászlónak

kellene hozzájárulniuk a gondok enyhítéséhez, melyek kialakulásáért Botka Lászlót és

Ujhelyi Istvánt

- mint meghatározó MSZP-s politikusokat, országgyűlési képviselőket - is felelősség terheli. A polgármester válaszában elnézést kért a világméretű válságért, s megígérte, többet nem gerjeszt hasonlót.

Virág a kommunizmus réméről rettegett

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) alpolgármester azt mondta, hogy bár - a panelprogram kapcsán - közel 1 milliárd forinttal nőtt a város hitelállománya, Szeged gazdálkodása „pillanatnyilag stabil".

Póda Jenő

(Fidesz) szerint a hangsúly a „pillanatnyilag" szón van, hiszen az állam esetében már látjuk, hová vezet a folyamatos eladósodás. Úgy értesült, a megszorítások az önkormányzati szférát is komolyan érintik majd, hiszen mintegy 150 milliárdos, brutális elvonás készül.

Virág András

(SZDSZ), a pénzügyi bizottság elnöke úgy fogalmazott: a helyi és az országos Fidesz nyilatkozatai a bankszektorba történő állami beavatkozásról számára a kommunizmust idézik fel. Ezek szerint a kormány és ellenzék az Egyesült Államokban éppen bevezeti a kommunizmust - fűzte hozzá

Gyimesi László,

a Fidesz frakcióvezetője. Gyimesi az iránt is érdeklődött, hogy a Ligetfürdő-beruházás kapcsán miért van szükség újabb 3,5 milliárdos bankgaranciára, mire Botka annyit felelt: tessék igazat mondani! A polgármester szerint az ellenzéknek nem tud reális alternatívát kínálni, az pedig kevés programnak, hogy „Gyurcsány, takarodj!", és „Botka tönkretette Szegedet".

Kalmár szerint felesleges maszatolni

Kalmár Ferenc visszatért rá: a hat éve kormányzó pártok nem maszatolhatják el a válság kialakulásában játszott szerepüket. Botka azt felelte: a problémák gyökere abban keresendő, hogy 2001-2006 között a dupláját költöttük el a gazdasági növekedésnek. „Ebből négy év az önöké" - vágott vissza a kereszténydemokrata frakcióvezető, aki feltette a kérdést: valutában vagy forintban adósodott-e el Szeged. Szentgyörgyi Pál válaszában ismertette: a hitelállomány 80 százaléka devizaalapú, ám ennek 80 százaléka állami árfolyamgaranciás. „Nincs két Botka László" - tudtuk meg

Hüvös László

fideszes frakcióvezetőtől, hiszen nem létezik, hogy valaki egyszer felelős polgármester, másszor pedig országgyűlési képviselőként elnézi, netán szavazatával nyugtázza, hogy packázzanak az önkormányzatokkal. „Fideszből abszolút kettő van" - vélekedett Botka, aki szerint a legnagyobb ellenzéki párt politikusai - így például

Kósa Lajos

- városvezetőként büszkén beszélnek településük fejlesztéseiről, majd másnap sajtótájékoztatón fejtik ki, hogy a kormány csődbe juttatta az országot.

Mi lett veled, óvoda, mi lesz veled, rendezvénycsarnok?

Az ellenzék a Deák Ferenc utcai óvoda bezárása miatt is ostorozta Botkát, mondván: mára világossá vált, hogy a kaszinólobbinak való engedelmeskedés állt a háttérben, hiszen a korábbi óvoda közelében nyitásra kész egy játékterem. Az ügyet - melyről a SZEGEDma.hu több alkalommal részletesen beszámolt -

Szabó László,

a Szögedi Védegylet elnöke vázolta napirend előtt: úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat eltakarította a kaszinó útjában álló közoktatási intézményt. Botka viszont kitartott amellett, hogy a közoktatási törvény kötelezett a bezárásra, mivel az óvodának nem volt udvara. Szabó László szerint álságos az érvelés, hiszen egy sarokra van a Nádor utcai óvoda - melynek van udvara -, s akár ennek leányóvodájává is lehetett volna nyilvánítani a Deák utcai intézményt, hiszen az korábban is leányóvodaként működött, illetve szintén a közelben található a város legszebb játszótere. A képviselő azt is elmondta a SZEGEDma.hu-nak, hogy Botka érvelése alapján az összes pesti belvárosi óvodára lakatot lehetne tenni. Egy napirendipont-kiegészítésből kiderült: a Mars téren nem épül meg a régóta tervezett rendezvénycsarnok. Az új helyről még nincs információ.

Balogh László

(KDNP) érdeklődött a részletekről, s rá szerette volna bírni Botkát egy korábbi ígérete megerősítésére: a Mars téren egy négyzetméter önkormányzati tulajdon se kerül magánvállalkozó kezére. A polgármesteri válasz szerint még nem született döntés arról, a tervezett átalakítások miatt új funkciót kap-e az U pavilon. Magasba szöktek az indulatok a kulturális tárgyú együttműködések kapcsán is: Hüvös László és

Haág Zalán

(KDNP) nehezményezték, hogy a városi közfeladatokat is magára vállaló Alsóvárosi Kultúrház támogatása 600 ezerről 300 ezer forintra csökkent.

Integráció: érvek és ellenérvek

Az ebédszünet után az egészségügyi integráció első évének értékelése került terítékre. A korábbi önkormányzati fenntartású intézményeket tavaly október óta működtető egyetem nevében a klinikai központ elnöke,

Pál Attila

professzor fűzött kiegészítést az írásbeli tájékoztatóhoz. Azt mondta: komoly eredményeket értek el a fekvőbeteg-ellátás terén, járóbeteg-ellátásban viszont még sok a megoldandó feladat - figyelembe kell venni, hogy az integrációs folyamatnak még csak a kezdetén tartunk. Ugyanakkor egy szakdolgozói állást és egy betegágyat sem szüntettek meg az egységesítés kapcsán. A kormánypárti képviselők közül senki sem szólt hozzá a vitához, az ellenzék részéről Hüvös László, Kalmár Ferenc, Haág Zalán,

Oláh János

(Fidesz),

Balogi Dániel

(Fidesz) és

Péter Szilveszter

(Fidesz) fejtette ki álláspontját. Egy felmérés eredményét ismertették, mely szerint a lakosság 56 százaléka úgy véli: romlott az ellátás. A folyamatosan változó koncepciókat is kifogásolták, illetve azt, hogy bizonyos szakterületeken komoly várólisták alakultak ki, akár hónapokat kell várni egy-egy kezelésre. Oláh János a készülő törvényi változások kapcsán a privatizáció lehetőségére, veszélyére hívta fel a figyelmet, Balogi és Kalmár pedig figyelmeztettek: a megszorítócsomag újabb 60-150 milliárdot vonhat ki az amúgy is súlyos gondokkal küzdő magyar egészségügyből. Botka László úgy értékelt, a szegedi egészségügyben az elmúlt évben több történt, mint korábban tíz év alatt.

Botka: az ellenzék „saját ultráinak politizál"

A napirendi pontok megtárgyalását követően ellenzéki képviselők a Székhelyi-ügyben - melyről szintén többször írtunk portálunkon - interpellálták

Virág András

pénzügyi,

Kormos Tibor

(SZDSZ) kulturális bizottsági elnököt, Botka Lászlót, illetve

Mózes Ervin

címzetes főjegyzőt. Ismeretes, hogy egy nyáron elkészült revizori jelentés súlyos szabálytalanságokat és mulasztásokat tárt fel a Szegedi Nemzeti Színház működésében 2007. január 1. és 2008. március 15. között. A Fidesz és a KDNP politikusai a felelős személye, illetve az elmaradt felelősségre vonás okai után érdeklődtek, de a korábbiakhoz hasonlóan most sem kaptak teljesen megnyugtató választ. A polgármestert mindenesetre mélyen érintette a kérdéssorozat, hiszen úgy összegzett: az ellenzék „saját ultráinak politizál", s megszólalásai jelentős részében „más emberek becsületébe, tisztességébe gázol". A közgyűlés végül az összes, a kormánypártok által támogatott előterjesztést megszavazta. Az ülés krónikájához tartozik, hogy Botka László bejelentette: 2,5 milliárd forintból hamarosan megépülhet a nyugati elkerülő harmadik szakasza. Zárt ajtók mögött 2013. december 31-éig

Balog Józsefet

a Páholy,

Tandi Lajost

a Szeged folyóirat főszerkesztőjévé tették a városatyák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.