Közélet

Krízis vagy kiugrás: holnap szavaz Románia

Krízis vagy kiugrás: holnap szavaz Románia

2008. november 29., szombat
Krízis vagy kiugrás: holnap szavaz Románia

Honnan hová, RMDSZ?

Meglehetősen viharos választási kampány és bizonytalan közvélemény-kutatói eredmények előzik meg a november 30-i romániai parlamenti választásokat, melynek kimenetele idehaza, a mi régiónkban sem lehet közömbös.

A most véget érő parlamenti ciklusban az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) 12 szenátora és 22 képviselője ült a T. Házban. Két minisztert, számos államtitkárt adott a Szövetség a lényegében kisebbségben kormányzó, de sikeresnek mondható koalícióba.

Markó Béla,

az RMDSZ elnöke ez év júliusi lemondásáig miniszterelnök-helyettes volt, ám a

Basescu

elnök eltávolítása kapcsán kitört botrány és a népszavazási fiaskó után lemondott. Az RMDSZ tevékenységét és eredményeit, mint azt a november 26-iki kolozsvári sajtótájékoztatón az elnök elmondta, pozitívan ítéli meg a választók többsége, ennek köszönhetően ez a többség most az RMDSZ-t támogatja. Az elnök emlékeztetett, hogy az RMDSZ 449 jelöltet állított a hazai és a külföldi körzetek túlnyomó többségében, hiszen célja, hogy jelöltjei révén mindenhova eljuttassa választási üzenetét, amely, mint fogalmazott, nemcsak a magyaroknak, hanem az ország valamennyi lakosának szól. Programjukban legfontosabb helyen a szociális problémák megoldása áll, de nagy jelentőséget tulajdonítanak az infrastrukturális fejlesztéseknek is. A harmadik csoportba a közösségek identitását meghatározó kérdések sorolhatók. Markó Béla szerint ebben az esetben egyaránt beszélhetünk a sajátosan nemzeti identitáshoz kapcsolódó gondokról, így például az anyanyelvű oktatásról, az anyanyelv használatáról, de szólni kell a decentralizációról is, azaz annak fontosságáról, hogy az egyes közösségeket érintő döntéseket közelebb kell vinni az illető közösségekhez.

Csak a szavazás napja biztos...

Kié lesz a babér? Erre kérdésre még csak megtippelni is nehéz a választ. Többen megpróbálkoztak vele, ám biztosat senki sem mer állítani. Egy bizonyos: a verseny igen szorosnak ígérkezik. És semmi más nem biztos, csak a szavazás napja. Két közvélemény-kutatás eredménye is napvilágot látott a napokban a romániai parlamenti választások kapcsán, azonban eltérő eredményeket jósolnak. A Realitatea hírtelevízió megrendelésére az Insomar közvélemény-kutató társaság által készített felmérés szerint a Szociáldemokrata - Konzervatív Pártszövetség (PSD - PC) vezet kevesebb mint egy héttel a választások előtt a választói preferenciákban. Ennek eredményei szerint a koalíció három százalékkal megelőzi a Demokrata - Liberális Pártot (PLD). A liberális párt a harmadikként végezne, és az RMDSZ is bejutna a parlamentbe. A CSOP-felmérésben azonban más az arány: itt a Demokrata - Liberális Párt biztos sikerét mutatják az eredmények. A biztos szavazók körében a párt 10 százalékkal vezet a szociáldemokratákkal szemben, míg az RMDSZ szintén átlépné a bejutási szintet. A felmérések alapján tehát nehéz lenne következtetéseket levonni. Az RMDSZ az elmúlt ciklusokban rendre tagja volt a kormánykoalíciónak, nem mindig kellemes, sőt kényelmetlen, ám a magyarság számára többnyire gyümölcsöző szerepben: a mérleg nyelvét játszotta. A parlamentben szintén jelenlévő ultranacionalista Nagy-Románia Pártnak (PRM) nincs esélye, hogy újból bejusson a parlamentbe - állítják az előrejelzések és az elemzők -, az országosan kötelező 5 százalékos küszöböt nem éri el, legfeljebb a 3 százalékot. Az RMDSZ-nek 7 százalékot prognosztizálnak. Az előrejelzésekre

Corneliu Vadim Tudor

szenátor, a PRM elnöke így reagált: „Nélkülünk az új parlament nem éri meg a húsvétot. A

Ceausescu

házaspár egykori udvari költője, a hajdan volt „Megéneklünk, Románia" hazafias „kötelező" fesztivál fő szervezője 59 éves, és megállt fölötte az idő: megalomániája és magyargyűlölete gyógyíthatatlan. „Nemsokára Romániában annyira megromlik majd a helyzet, hogy rimánkodni fognak nekem, hogy vegyem át a hatalmat" - nyilatkozta a pártvezér pénteken. "Én készen állok: Nem szállok ki a politikából, és ha nem jutunk be a parlamentbe, a kormány és az ország komoly utcai megmozdulásokra számíthat" - fenyegetőzik.

Zűrös kampány

A romániai választási kampány - így utólag - nem nevezhető sem békésnek, sem civilizáltnak. Sok helyen tettlegességgé fajult politikai incidensek, bohózatba hajló tévéviták, verések, verekedések és rágalmazások tarkítják a képet. Két nappal ezelőtt a liberálisok Maros megyei elnöke,

Ciprian Dobre

képviselőjelölt nyilvánosan megátkozta a román pártokat, mert szerinte olyan "kocsmaszövetségeket" kötnek, amelyekkel az RMDSZ malmára hajtják a vizet. Ezeket a cselszövéseket, mondta, kocsmákban ejtik meg, azzal az égő vággyal, hogy a PNL jelöltjét megbuktassák. - Azt, hogy a nagy-romániások és a PSD „nacionalista rózsákat öntözget", kijátszva a „magyar kártyát" - különösen választási kampányban, megszoktuk már. De ha a jelenlegi kormányzati partner is így próbál szavazatokat gyűjteni, akkor baj van - nyilatkozta a Maros Megyei Közgyűlés elnöke. A Román Televízióban, választási tévévita hevében, szinkronban üvöltözött egymással a két jelölt, majd szembeöntötték egymást az odakészített két pohár vízzel. És ezt egyenes adásban nézte az ország. Főként a dél-romániai területeken gyakori volt a verekedés, a liberálisok plakátragasztóit az ellenfél emberei félholtra verték, sőt, egy Ploiesti környéki településen a lőfegyver is előkerült. A román pártok parlamenti jelöltjeinek tettlegességig fajuló csatározása után az RMDSZ jelöltjeinek a kampányát is incidensek árnyékolják be a vasárnapi választás előtti héten - olvasható a bukaresti Új Magyar Szó csütörtöki összeállításában. Szerdán például betörtek

Benedek Imre

Maros megyei RMDSZ- képviselőjelölt kampányközpontjába, ahonnan elvittek egy számítógépet. Kellemetlen eset elszenvedője volt

Csuzi István

Bihar megyei képviselőjelölt is. Kedden este botrányos jelenetek tarkítottak egy nagyváradi választási fórumot. A különböző pártok jelöltjei ismertették programjukat, amikor azonban az RMDSZ-es jelölt a moderátor engedélyével román nyelvű hozzászólása után magyarul is arra kérte a hallgatóságot, hogy vegyenek részt a vasárnapi választáson, sokan bekiabálásokkal és füttyszóval fogadták szavait, nem engedve meg, hogy anyanyelvén is elmondja beszédét. Basescu elnök visszautasítja a liberális-demokrata vádakat, amelyek szerint már egyeztetett volna bizonyos pártokkal a kormányalakítás ügyében. „Amíg a választások eredménye nem végleges és nyilvános, nem tárgyalhatunk semmiféle kormányról" - nyilatkozta az elnök. „Várhatóan december 15-én ülhet össze az új parlament, és reméljük, az ünnepekre már lesz új román kormány"- jelentette ki az államfő. A mostani választások egyik pikáns mellékzöngéje, hogy csupán egy nap választja el a szavazás napját Románia nemzeti ünnepétől, december 1-től. Ezen a napon ünneplik Románia egyesülését Erdéllyel. Nagy felzúdulást és éles kommentárokat váltott ki a román sajtóban Markó Béla kampányzáró beszéde, amelyben többek között ez is elhangzott: "Ne kérje tőlünk senki, hogy örömmel fogadjuk ezt az ünnepet, bár tiszteletben tartjuk." Markó Béla Marosvásárhelyen, az RMDSZ országos kampányrendezvényén több ezer ember előtt mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy ha nincs Trianon, most másképp nézne ki Erdély demográfiai térképe. „ Ha nem lett volna Trianon, ha nem lett volna a hosszú, hetvenesztendős pusztulás, nem kellett volna arra ébrednünk, hogy csupán 1.5 millióan vagyunk"- mondta az RMDSZ elnöke. Markó ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy mégiscsak ünnepelhet a romániai magyarság december elsején, mégpedig az RMDSZ választási sikereit. Az elmúlt hetek tapasztalatait összegezve, az elnök úgy fogalmazott: a romániai magyarság túlnyomó többsége az RMDSZ-t támogatja, országszerte pozitív a Szövetség munkájának megítélése. „Jó esélyünk van arra, hogy az elkövetkező négy évre erősítsük jelenlegi parlamenti képviseletünket, elsődleges célunk azonban jelenlegi mandátumaink számának megőrzése" - mondta. Kiemelte ugyanakkor, nagyon fontos, hogy a választásokat követően többségi kormány alakuljon. „Az RMDSZ senkivel sem tárgyalt kormányalakításról, de ha a kormányprogramban helyet kapnak célkitűzéseink - többek között az infrastruktúra fejlesztése, a decentralizáció, az identitással kapcsolatos kérdések - akkor a Szövetség kész kormányra lépni, természetesen olyan koalícióban, amelynek nem tagjai az ultranacionalisták" - fogalmazott. Az RMDSZ elnöke azt mondta: „Romániának és nekünk, mindannyiunknak, többségi kormányzásra van szükségünk. Nem szabad megengedni, hogy, az elmúlt évekhez hasonlóan, kisebbségi kormány alakuljon, amely nem rendelkezik biztos parlamenti támogatással." A szövetségi elnök szerint a jelenlegi kormány ilyen körülmények között is eredményes volt, de csakis azokban az intézkedésekben, amelyek kizárólag a végrehajtó hatalomhoz kapcsolódtak. Mert a törvényhozásban semmiféle mélyreható reformot nem lehetett végigvinni. „Ezt megismételni nem szabad. Egészen biztos, hogy ami a kormányzást illeti, többségre van szükség, méghozzá megnyugtató többségre" - összegzett Markó Béla. Vasárnap reggel megnyílnak a szavazóhelyiségek Romániában. A gazdasági válság árnyékában szavazó ország következő négy éve, az utóbbi években tapasztalt kiugró gazdasági eredmények továbbvitele, vagy a magyarországihoz hasonló krízishelyzet - ez a választás tétje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.