Szórakozás

Beavató színházat tart a Szegedi Kortárs Balett

Beavató színházat tart a Szegedi Kortárs Balett

2008. november 4., kedd
Beavató színházat tart a Szegedi Kortárs Balett

Ismét beavató színházi előadást tart a Szegedi Kortárs Balett, szerdán a Kisszínházban Duda Éva és Juronics Tamás Tudattalan című darabjának titkaival ismerkedhet meg a fiatal közönség - közölte Pataki Dorka, a társulat pr-menedzsere kedden az MTI-vel.

A tavalyi évad egyik legnagyobb visszhangot kiváltó kezdeményezése a beavató színházi előadások elindítása volt, amely most már hagyománnyá vált a Szegedi Kortárs Balett repertoárjában - mondta a szakember. A beavató színház voltaképp egy olyan magyarázó, tanító, nevelő és egyben szórakoztató előadás, amely általában egy darabhoz kapcsolódik. Célja, hogy a fiatalokkal - a gimnazista, egyetemista korosztállyal - megszerettesse a színházat és a táncot - közölte

Pataki Dorka.

A pr-menedzser szerint

Juronics Tamás

szuggesztív személyisége, közvetlen stílusa óriási sikerre vitte ezeket az esteket, melyeken a neves színházi szakember a "legtitkosabb kulisszák" mögé is bepillantást enged a diákoknak: megmutatja, hogyan zajlik a reggeli tréning, miként koreografál, dolgozik táncosaival és az adott produkcióban miként fogalmazza meg, álmodja tánclépésekbe mondanivalóját. A kezdeményezést a közönség is szereti, az előadásokra a háromszáz fős szegedi kisszínházi nézőtér másfél fél nap alatt megtelik - tette hozzá. A társulat az évadban tovább folytatja a sorozatot, következő alkalommal a Szegedi Kortárs Balett legújabb produkcióinak születését,

Lendvay Kamilló

A mennyei város és

Igor Sztravinszkij

A katona története című előadását ismerheti meg a közönség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.