Egyetem

UNESCO-elismerést kapott a Hansági

UNESCO-elismerést kapott a Hansági

2008. október 17., péntek
UNESCO-elismerést kapott a Hansági

UNESCO-elismeréssel gazdagodott a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola, illetve a budapesti Than Károly Gimnázium. Idén adták át először Magyarországon az „UNESCO Asszociált Mintaiskola” címet, melyet a két középfokú oktatási intézmény, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen vehetett át.

Keveiné Mészáros Erika

, a szegedi iskola vezetője azt mondta: számukra ez az elismerés bizonyítja, hogy a pedagógiai munkában jó irányba haladnak. Az iskola azért kapta meg a díjat, mert úgy ítélte meg az UNESCO szakmai bizottsága, hogy évek óta olyan módszerekkel folyik a tanítás és olyan közösségépítés, a tanár-diák viszony kialakítása zajlik, amely megérdemelte a kiemelést. Elsősorban a multimédiás tananyagkészítés az, amit elismertek, de összességében a pedagógiai munka kapott megerősítést. Érdekes volt tapasztalni, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Than Károly Gimnázium és a fiatal szegedi iskola szellemiségében mennyi közös vonást hordoz, ezért elhatározták, hogy a jövőben közösen dolgoznak majd – tette hozzá a vezető. A valamivel több mint négyszáz tanulóval dolgozó alapítványi iskola 1991-ben kezdte meg működését. Az alapítók maguk is jeles vendéglős szakemberek. A cél az volt, hogy többirányú szakképesítéssel, idegennyelv-ismerettel rendelkező, a vendéglátás és idegenforgalom területén színvonalas és korszerű szaktudással bíró fiatalokat képezzenek. Az asszociált iskolák programját 1953-ban hozták létre azzal a céllal, hogy speciális és kísérleti módszerek révén hatékonyabbá tegyék az ifjúságnak az UNESCO alapvető célkitűzései szellemében történő nevelését. Ma százhetvenkét ország mintegy hétezer-ötszáz intézménye vesz részt az asszociált iskolák nemzetközi hálózatában. Hazánkban harminchárom tagja van a rendszernek, köztük elsősorban nagy múltú gimnáziumok és gyakorló iskolák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.