SZTE-Szedeák: Előre az első győzelemért!

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Rendkívül fontos bajnoki találkozó vár pénteken az SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapatára. Az idénynek komoly célokkal nekivágó szegediek első három meccsüket elveszítették az NB I/B Keleti csoportjában, így újabb botlást – pláne hazai környezetben – aligha engedhetnek meg maguknak, ha harcban szeretnének lenni a negyeddöntőbe kerülésért. A hétfői kínos kupakudarc nem a legjobb előjel, de Trényiék fogadkoznak: a 19 órától az újszegedi sportcsarnokban rendezendő csatában legyőzik a Kecskemétet!

Egy héten belül immár a második sportágban kerül sor Szeged-Kecskemét presztízscsatára, s az első felvonás remekül sikerült a Tisza-partiak szempontjából, hiszen múlt szombaton a Tisza Volán SC labdarúgói hatalmas meglepetést okozva 3-2-re verték az NB III Alföld csoport listavezetőjét, a Kecskeméti TE II.-t. A csongrádi megyeszékhely első számú férfi kosárcsapata remélhetőleg követi majd a jó példát, s kellemetlen perceket okoz a kecskemétiek kettes együttesének. Nagyon ráférne már a siker az SZTE-Szedeákra, hiszen a legjobb nyolcba vágyó gárda első három bajnokiját egyaránt elveszítette, hétfőn pedig a magyar kupa első körében szenvedett meglepő vereséget az NB II-es 2F Vízügy-Szeged ellen. Az Univer-Kecskemét B sem kezdte sokkal jobban a pontvadászatot, hiszen két elbukott csörtét követően a 3. fordulóban a Jászberény ellen sikerült először nyerniük. A Bács megyeiek némiképp meggyengültek a nyáron – egyik legjobbjuk, Rezák Tamás (a felső képen fehérben) éppen a Szedeákban folytatja -, így ha nem is jelethető ki egyértelműen, hogy a hazaiak lennének a csata esélyesei, mindenképpen komoly lehetőség nyílhat számukra a győzelem ízének megérzésére. A SZEGEDma.hu a szegediek vezetőedzőjét, Nyilas Istvánt és a csapatkapitány Trényi Imrét (alsó fotónkon fehér mezben) kérdezte az előkészületekről, illetve a várakozásokról.

Nyilas István: Segített a tisztázó beszélgetés

“Mindenkit megviselt az elmúlt hetek kudarcsorozata, de kettőzött erővel hajtunk a javításért. Azt hiszem, ehhez a Kecskemét ideális partner lesz, hiszen hozzánk hasonlóan fiatal, rutintalan együttesről van szó, melyet tavaly oda-vissza sikerült legyőznünk. Bízom benne, hogy pénteken bizonyítunk közönségünknek” – kezdte “Nyíl”. Az eddigi bukdácsolás okait firtató kérdésünkre a szakember azt felelte: sajnos elég későn állt össze a végleges keret, s érezhető, hogy a tavalyihoz képest jóval rövidebb volt a közös nyári felkészülés. “Persze sok összetevője van annak, ha egy csapatnak kevésbé megy a játék; el kell mondanom, hogy nem mindenki hozzáállásával voltam teljesen elégedett, de a hétfői fiaskó utáni tisztázó beszélgetésen ezt el is mondtam az érintetteknek” – folytatta, hozzátéve: játékosai tudomására hozta, hogy akinek az edzésmunkáját nem találja megfelelőnek, azt a továbbiakban nem nevezi a hétvégi keretbe.

Szerencsére komolyabb sérülések és betegségek nem nehezítették a felkészülést, bár egy kisebb megfázáshullám azért végigsöpört a társaságon. Kovács Attila csütörtökön járt orvosnál krónikus bokafájása miatt, de ő is vállalni tudja a mérkőzést. Nyilas István nem kertelt, mikor a várakozásairól faggattuk: mint fogalmazott, hazai környezetben csak a siker számít elfogadhatónak! “Sok függhet persze attól, hány A csoportos játékost küldenek le erre a meccsre a kettes csapathoz, de bárhogy is lesz, el kell indulnunk fölfelé, ehhez pedig meg kell vernünk az Univert” – mondta.

Trényi Imre: Hideg fejjel és hatalmas szívvel

Az SZTE-Szedeák nemrégiben megválasztott csapatkapitánya, Trényi Imre úgy látja, sokat használt a csapatnak a kupameccs utáni elbeszélgetés. Az elmúlt napok edzésmunkája azt mutatta számára, mindenki kezd kijönni a gödörből. “Arra igyekeztem felhívni a társaim figyelmét, hogy felejtsék el az eddig történteket, nyissanak tiszta lapot, nehogy a görcsös akarás legyen úrrá rajtunk. Hideg fejjel és hatalmas szívvel kell játszanunk pénteken, s akkor meglesz a Kecskemét elleni siker. Úgy látom, a csapatjátékunk is egyre inkább összeáll, hiszen ne felejtsük el, hogy Rezák és Kukla például alig néhány edzéssel a hátuk mögött léptek pályára az első fordulókban – gyakorlatilag nem volt időnk, hogy beélesítsük a figuráinkat… A kezdeti nehézségek azonban arra sarkallnak bennünket, hogy a maximálisat hozzuk ki magunkból” – így a “cséká”.

Trényi Imre kérdésünkre elmondta, eddig nem elemezték külön a Kecskemét játékát. Komoly hangsúlyt fektetnek majd a csapatvédekezés pontosabbá tételére, hiszen különösen hétfőn egyáltalán nem működött az együttes, összehangolt mozgás. “A kupában kapott pofont követően minden erőnkkel a kiútkeresésre összpontosítottunk, remélem, a minél nagyobb számban kilátogató szurkolóknak ezt a pályán is be tudjuk majd bizonyítani!” – zárta mondandóját.

Az SZTE-Szedeák – Univer-Kecskemét B találkozó az NB I/B Keleti csoport 4. fordulójában pénteken 19 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban. Diákok és nyugdíjasok számára ingyenes a belépés.

Előző sztori

Megvédenék bajnoki címüket a szegedi női vízilabdások

Következő sztori

Péntek: erős felütés a hétvége előtt